Tenisz, Melbourne 2006: Hingis ha akar, indulhat

2005.11.30. 12:37
Címkék
Az évad első Grand Slam versenyén, Melbourne-ben minden további nélkül rajthoz állhat a visszatérését tegnap bejelentő egykori svájci világelső, Martina Hingis (képünkön), hiszen az Australian Open szervezői szabadkártyát biztosítanak számára a főtáblán. Már amennyiben egyáltalán szándékában áll indulni&
Ez a legkevesebb, amit megtehetünk egy háromszoros – 1997, 1998, 1999 – Australian Open bajnokért, érvelt a verseny főigazgatója, Paul McNamee.

A huszonöt éves svájci klasszissal kapcsolatban egyelőre még csak azt tűnik biztosnak, hogy visszatér a profik közé, ezt ugyanis tegnap jelentett be személyesen a nyilvánosság előtt.

Az viszont egyelőre bizonytalan, hiszen nem adott meg konkrét dátumot és versenyt, hogy a gyakorlatban mikor tér vissza.

Amennyiben viszont elég erőt érez magában, rögtön az év első nagy versenyén megteheti ezt és a főtábláról indulhat.

Hingist bokasérülése gátolta meg abban, hogy kifussa magából azt a teniszkarriert, amelyet tudása révén elérhetett volna. Három évvel ezelőtt hagyott abba az aktív teniszezéssel és vonult vissza. Akkor még úgy tűnt: véglegesen.

Most azonban azt kell látnunk: van visszaút a WTA-világranglistát egykoron 209 héten keresztül vezető klasszis számára, aki pályafutása során eddig öt grand Slam-versenyt nyert egyéniben.

A három melbourne-i diadal mellett 1997-ben nyert Wimbledonban és az US Openen.

Legfrissebb hírek

Ligue 1: debütáns góljával nyert idegenben a LIlle

Francia labdarúgás
5 perce

Parázs hangulat, sokat emlegetett Borbély, sima Fradi-győzelem – ilyen volt képekben az ETO–FTC rangadó

Labdarúgó NB I
16 perce

Európai kézilabdaligák: Leimeter Csaba hét gólt lőtt a Bundesligában

Kézilabda
23 perce

„Mindenki azt gondol, amit akar” – Borbély Balázs a győri távozását követő kritikákról

Labdarúgó NB I
35 perce

Mozgalmas délutánt követően csendes volt az este – bezár a magyar átigazolási piac

Labdarúgó NB I
57 perce

A kötélhúzás is szerepel a Világjátékok 2029-es programjában

Egyéb egyéni
1 órája

Négy között a lengyelek és a törökök is a női röpi Eb-n

Röplabda
1 órája

US Open: szetthátrányból verte a 3. kiemeltet Hacsanov

Tenisz
2 órája