Tenisz: Dokic ismét ausztrál színekben versenyezne

Vágólapra másolva!
2005.11.30. 13:43
Címkék
Ismét ausztrál színekben kíván versenyezni a huszonkét éves, szerb-montenegrói születésű Jelena Dokics (képünkön), aki tizenegy éves volt, amikor családja Ausztráliába költözött és a mai napig rendelkezik ausztrál állampolgárságát igazoló papírokkal, sőt, ő maga is ausztrálnak érzi magát leginkább.
Ausztrál színekben vett részt a sydneyi olimpián, de tagja volt az ausztrál FED-kupa válogatottnak is.

Három évvel ezelőtt mégis váltott és szerb-montenegrói színekben versenyzett azóta is.

Édesapja, Damir Dokics ugyanis akkor nyíltan megvádolta a melbourne-i torna szervezőit azzal, hogy a sorsolásnál hátrányos helyzetbe hozták leányát.

A játékos, aki eddigi karrierje csúcsán, 2002 augusztusában negyedik helyen is állt a WTA-világranglistán, jelenleg csak a 349. helyen található.

Hároméves pauza után Dokics visszakozna, amelynek kapcsán úgy nyilatkozott Steve Wood, az ausztrál sportági szövetség első embere, hogy a teniszezőnő előtt mindig is nyitva állt az ajtó…

Legfrissebb hírek

Littler tanári játékkal jutott a negyeddöntőbe a Grand Slam of Dartson

Egyéb egyéni
3 órája

Pénteki sportműsor: jön az első magyar derbi az osztrák hokiligában

Minden más foci
3 órája

Győztünk, de a pótselejtezőért is küzdeni kell; Horváth Dávid: Magamat adom!

E-újság
3 órája

Szalai Attila: Miért ne szerezhetnénk meg a csoport első helyét?

Magyar válogatott
3 órája

Willi Orbán volt a válogatott legjobbja az örmények ellen – NS-osztályzatok

Magyar válogatott
4 órája

Nyertünk, de maradt tét – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
4 órája

Visszatérők – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
4 órája

MLS: bejelentették, hogy 2027-től jön az ősz-tavaszi rendszer

Minden más foci
4 órája
Ezek is érdekelhetik