Tenisz, DK: Ivanisevicet is nevezik a döntőre a horvátok

2005.11.22. 17:03
Címkék
A horvát Davis Kupa-válogatott a 2001-ben Wimbledonban egyesben győztes Goran Ivaniseviccsel a soraiban veszi fel a küzdelmet Szlovákia ellen a jövő hét végi döntőben.
A horvátok nagyszerű játékkal verték a náluknál jóval esélyesebb orosz együttest hazai pályán szeptember végén az elődöntőben, dél-nyugati szomszédaink akkor és minden bizonnyal a döntőben is az Ivan Ljubicic, Mario Ancic, Ivo Karlovic összeállítású csapatot küldték, küldik majd harcba.

Nikki Pilic szövetségi kapitány csapatának legnagyobb szurkolója a harmincöt éves, az aktív játéktól már visszavonult horvát közönségkedvenc, Goran Ivanisevic volt. Utóbbi négy éve úgy nyert Wimledonban, hogy a szervezők jóindulatának köszönhetően, elismerve korábbi munkásságát és eredményeit, szabadkártyát kapott.

Ivanisevic játékára aligha kerül sor a pozsonyi döntőben – maximum óriási sérüléshullám esetén -, minden valószínűség szerint inkább a lelki felkészítésben lesz szerepe a csapat negyedik tagjaként. Illetve, hogy a döntőben így hivatalból ott lehet tűzközelben.

A legfrissebb, hagyományos pontszámításon alapuló ATP-világranglistán harminchárom horvát teniszezőt találhatunk – akik legalább egy pontot szereztek -, de köztük már nincs ott Ivanisevic.

A vendéglátó szlovákok Dominik Hrbaty, Karol Beck, Michal Mertinak, Karol Kucera összeállítású csapattal veszik fel a küzdelmet Pozsonyban.

Legfrissebb hírek

Ligue 1: debütáns góljával nyert idegenben a LIlle

Francia labdarúgás
10 perce

Parázs hangulat, sokat emlegetett Borbély, sima Fradi-győzelem – ilyen volt képekben az ETO–FTC rangadó

Labdarúgó NB I
21 perce

Európai kézilabdaligák: Leimeter Csaba hét gólt lőtt a Bundesligában

Kézilabda
28 perce

„Mindenki azt gondol, amit akar” – Borbély Balázs a győri távozását követő kritikákról

Labdarúgó NB I
40 perce

Mozgalmas délutánt követően csendes volt az este – bezár a magyar átigazolási piac

Labdarúgó NB I
1 órája

A kötélhúzás is szerepel a Világjátékok 2029-es programjában

Egyéb egyéni
1 órája

Négy között a lengyelek és a törökök is a női röpi Eb-n

Röplabda
1 órája

US Open: szetthátrányból verte a 3. kiemeltet Hacsanov

Tenisz
2 órája