Érik a hallei álomdöntő

Vágólapra másolva!
2005.06.10. 21:37
Címkék
Ha minden jól alakul, csaknem öt hónap után ismét összecsap egymással az Australian Open-bajnok Szafin és a melbourne-i elődöntőben általa öt csodálatos szettben legyőzött Federer - ezúttal füvön. Mind a két klasszis túljutott a hallei negyeddöntőn, ami elsősorban Szafintól szép teljesítmény, tekintettel arra, hogy a németországi viadal előtt majdnem három évig nyeretlen volt ezen a borításon, ráadásul az első fordulóban térdsérülést szenvedett; Federer esetében ez papírforma, immár 27 mérkőzés óta veretlen füvön.
Marat Szafin még sohasem nyert füves pályás versenyt
Marat Szafin még sohasem nyert füves pályás versenyt
Marat Szafin még sohasem nyert füves pályás versenyt
Marat Szafin még sohasem nyert füves pályás versenyt
Marat Szafin még sohasem nyert füves pályás versenyt
Marat Szafin még sohasem nyert füves pályás versenyt

Szafinék a döntőben találkozhatnak, úgyhogy lesz még munkájuk: Federer az utolsó, versenyben maradó némettel, Haasszal csap össze, míg az élete első füves pályás tornagyőzelmére hajtó Szafinra Canas vár az elődöntőben.

Amíg Hallében Federer, addig Queen’sben Roddick készül triplázásra. Az amerikai nehézbombázó 2003-ban és tavaly is Grosjeant verte meg a fináléban, az idén már a legjobb nyolc között összekerültek: nos, a francia teniszező - aki csütörtökön öt meccslabdát hárítva jutott túl Blake-en - ezúttal sem tudott szettet nyerni, és sorozatban az ötödik vereségét könyvelte el Roddick ellen. A több hónapos kihagyás után visszatérő, Queen’sben háromszoros győztes Hewitt meglepetésre kiesett a negyeddöntőben, igaz, legyőzőjét Karlovicnak hívják, márpedig a horvát óriás a 2003-as wimbledoni bajnokságon is megverte őt.

FÉRFITORNÁK
ATP-TORNA, GERRY WEBER OPEN, HALLE (680 250 dollár, fű).Negyeddöntő: Federer (svájci, 1. kiemelt)-Kohlschreiber (német) 6:3, 6:4; Szafin (orosz, 2.)-O. Rochus (belga) 6:4, 7:6; Canas (argentin, 4.)-Schüttler (német) 6:4, 6:4; Haas (német, 7.)-Ferrero (spanyol) 6:2, 7:5

ATP-TORNA, THE STELLA ARTOIS CHAMPIONSHIPS, QUEEN’S (680 250 dollár, fű). Negyeddöntő: Karlovic (horvát)-L. Hewitt (ausztrál, 1.) 7:6, 6:3; Roddick (amerikai, 2.)-Grosjean (francia, 7.) 6:4, 7:6; Th. Johansson (svéd, 6.)-Henman (brit, 3.) 6:4, 6:4; R. Stepánek (cseh, 4.)-Gasquet (francia, 10.) 3:6, 6:1, 6:2

NÔI TORNÁK
WTA-TORNA, DFS CLASSIC, BIRMINGHAM (200 000 dollár, fű).
Negyeddöntő: Sarapova (orosz, 1.)-Daniilidu (görög) 7:5, 2:6, 6:1; Jankovics (szerb-montenegrói, 3.)-Washington (amerikai) 6:2, 6:4; Granville (amerikai)-Tanasugarn (thaiföldi) 6:4, 6:3

ITF-TORNA, ZÁGRÁB (75 000 dollár, salak). 1. forduló: S. Ancic (horvát)-Czink Melinda (magyar, 7.) 6:2, 6:3; Nagyová (szlovák)-Nagy Kyra (magyar) 7:5, 6:4

ITF-TORNA, GRADO (25 000 dollár, salak).
Nyolcaddöntő: Uvarova (fehérorosz)-Kuti Kis Rita (magyar, 3.) 7:5, 6:1

KEREKES SZÉKES TENISZ
ITF FUTURE SERIES, ALBARELLA. Főtábla. 1. forduló: Farkas László (magyar, 1.)-Curioni (olasz) 6:0, 6:0; Prohászka Csaba (magyar)-Riccardi (olasz) 6:3, 6:3. 2. tábla. 1. forduló: Braun János (magyar, 2.)-Colombo (olasz) 6:0, 6:2; Trevisiol (olasz)-Mézes János (magyar) 6:1, 6:1
Legfrissebb hírek

Davis-kupa: Marozsán kezd az osztrákok ellen Debrecenben

Tenisz
16 perce

Gruber Zsombort választották július és augusztus legjobb játékosának az NB I-ben

Labdarúgó NB I
31 perce

Most sem jutottak ki a vb-re, menesztették a venezuelai kapitányt

Foci vb 2026
32 perce

82 évesen visszatér a pályára a korábbi Serie A-kapus

Olasz labdarúgás
1 órája

Franz Beckenbauer, a Császár 80 éve született

Német labdarúgás
1 órája

A Real Madrid idén sem vesz részt az Aranylabda-gálán – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
1 órája

74 vádpontban találták bűnősnek a Chelsea-t – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

Gyorsaságimotoros-vb: Megszűnik a MotoE

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik