Tenisz: az újdonsült párizsi bajnok már az első körben kiszállt Halléban

Vágólapra másolva!
2005.06.08. 17:15
Címkék
Már az első fordulóban búcsúzott a 680 ezer dollár összdíjazású hallei férfi tenisztornától az újdonsült Roland Garros-győztes Rafael Nadal (fenti képünkön).

Azt eddig is tudtuk, hogy az ifjú spanyol tehetségnek a salak fekszik igazán, de azért a világranglistán 147. Alexander Waskétól (alsó képünkön) kikapni minden borításon kellemetlen meglepetés. Még akkor is, ha párizsi győzelme után Nadalnak mindössze egy napja volt kipihenni az elmúlt két hét fáradalmait.

Nadal így 25 meccse tartó veretlenségének mondhat búcsút, de legalább lesz ideje pihenni és felkészülni a füves szezon további versenyeire, többek között a wimbledoni Grand Slam-tornára.

Waske a második fordulóban a spanyol Juan Carlos Ferreróval találkozik majd.

A harmadik helyen kiemelt Australian Open-győztes Marat Szafin már egy körrel előrébb jár, ő kemény meccsen verte a francia Fabrice Santorót, úgy hogy ellenfelének meccslabdája is volt. Ezt hárította az orosz játékos, majd hozta is a szettet, a harmadikban pedig Santoro sérülés miatt feladni kényszerült a meccset.

ATP-TORNA, GERRY WEBER OPEN, HALLE (680 250 dollár, fű)
1. forduló

Waske (német)-Nadal (spanyol, 3.) 4:6, 7:5, 6:3

Nyolcaddöntő
Szafin (orosz, 2.)-Santoro (francia) 3:6, 7:6, 3:2-nél Santoro feladta
O. Rochus (belga)-López (spanyol, 8.) 7:6, 6:3
Legfrissebb hírek

Jövőre augusztusban lesz a Hungarian Darts Trophy

Egyéb egyéni
1 perce

A Leicester és a Lyon korábbi, ANK-győztes csatára is a CFR-ben folytatja – hivatalos

Minden más foci
6 perce

A cudar időjárás ellenére körbefutotta privátban a Balatont 

Csupasport
29 perce

Mesésen indult, de egy kicsi azért maradt benne – portré Aron Pálmarssonról

Képes Sport
39 perce

A sovány vayuu indián, akit kiszúrt Valderrama – Luis Díaz-portré

Képes Sport
51 perce

„Kislánykoromban nem erről álmodtam” – ezért nem szerződött Győrbe Mie Höjlund

Kézilabda
55 perce

A Liverpool-szurkolók Szoboszlai gólját választották augusztus legszebb találatának

Angol labdarúgás
1 órája

Gyász: elhunyt Zsengellér Zsolt

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik