Levy ismét fejet hajtott

KAMLER JÁNOSKAMLER JÁNOS
2005.05.12. 23:30
Címkék
Mivel Harel Levy nem is olyan régen a 30. helyen állt az ATP-világranglistán, a józan ész azt diktálná, hogy a Raiffeisen Grand Prix versenyein begyűjt néhány bajnoki címet. Ehhez képest a harmadik állomásról, Hódmezővásárhelyről is üres kézzel távozik, az pedig nekünk örömteli, hogy akárcsak az első, budapesti viadalon, ezúttal is magyar teniszező ejtette ki, sőt ugyanaz a magyar teniszező, Kiss Sebő.
Kiss Sebô (képünkön) ezúttal Hódmezôvásárhelyen verte meg Levyt
Kiss Sebô (képünkön) ezúttal Hódmezôvásárhelyen verte meg Levyt
Kiss Sebô (képünkön) ezúttal Hódmezôvásárhelyen verte meg Levyt
Kiss Sebô (képünkön) ezúttal Hódmezôvásárhelyen verte meg Levyt
Kiss Sebô (képünkön) ezúttal Hódmezôvásárhelyen verte meg Levyt
Kiss Sebô (képünkön) ezúttal Hódmezôvásárhelyen verte meg Levyt

Válogatott játékosunk az első "skalpolás" után meg sem állt a tornagyőzelemig, és bár ebből butaság volna messzemenő következtetéseket levonni, a csütörtöki siker óriási lökést adhat Sebőnek, pláne, hogy az elszántságával ezen a mérkőzésen sem volt probléma: Kiss 1:5-ös hátrányból nyerte meg az első szett rövidítését, hogy aztán a másodikban 6:4-re múlja felül az első helyen kiemelt izraelit, átlépve ezzel a negyeddöntő küszöbét.

"Elég érdekes meccs volt, mert az első játszmában négy egyre, majd öt háromra vezettem, hat ötnél meg szettlabdám volt. Természetesen nagyon örülök annak, hogy másodszor is nyertem ellene, hiszen fel tudott készülni a játékomból, ki is ismerte talán, mégis legyőztem" - mondta Kiss Sebő.
További jó hír, hogy Bardóczky Kornél is győztesen zárta a nyolcaddöntőt - az öszszevissza csapkodó grúz Rado Csihladzét búcsúztatta -, és úgy alakult, hogy a negyeddöntőben éppen Kiss útját keresztezi az övé, vagyis lesz magyar elődöntős a hódmezővásárhelyi future-tornán.

"Bármelyikünk továbbjuthat, ezt annak ellenére mondom, hogy Sebővel eddig hétszer-nyolcszor játszottam, és mindig én nyertem. Láttam őt Budapesten versenyezni, nagyszerűen teniszezett" - így a hosszú sérülését követően néhány hete visszatérő Bardóczky Kornél. Kiss Sebő szintén nehéz mérkőzésre számít: "Szerintem tízszer is játszottunk már. Eleinte elég simán megvert, újabban viszont szoros csatákat vívunk, általában háromszetteseket. Remélem, sikerül megszakítanom a kudarcsorozatomat ellene."
Egy biztos: egyikük a döntőbe jutásért küzdhet majd. ---- E ---- &
Legfrissebb hírek

Orosz Pál elárulta, a Ferencváros megtérítteti a vétkes szurkolókkal az okozott kárt

Európa-liga
35 perce

Hetvenéves Genzwein Ferenc, a Vasas legendája

Labdarúgó NB II
46 perce

Azonnali hatállyal távozik az Audi csapatfőnöke – hivatalos

F1
49 perce

Tisztességes tárgyalás nélkül, nyilvánosan kivégezték a 19 éves iráni birkózót

Birkózás
1 órája

Tekvondó: harcos szombat Békéscsabán

Utánpótlássport
1 órája

Két szegedi játékos is Horvátországba igazol – hivatalos

Kézilabda
2 órája

Gyász: elhunyt Chuck Norris fekete öves harcművész és színész

Egyéb egyéni
2 órája

Chiesa közel két év után került be az olasz válogatott keretébe

Olasz labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik