Kiss Sebő elődöntős

KAMLER JÁNOSKAMLER JÁNOS
Vágólapra másolva!
2005.04.29. 21:49
Címkék
Miután két teniszezőnk, Lukács Dénes, majd legutóbb Balázs György rendesen kifacsarta Harel Levyt, a budapesti Park Teniszklubban zajló future-torna első kiemeltjét, az ATP-világranglista egykori 30. helyezettjét, bízzunk benne, hogy a harmadik már le is győzi - erre ma 11 órától Kiss Sebőnek lesz lehetősége az elődöntőben.
Kiss Sebô továbbra is szettveszteség nélkül áll egyesben
Kiss Sebô továbbra is szettveszteség nélkül áll egyesben
Kiss Sebô továbbra is szettveszteség nélkül áll egyesben
Kiss Sebô továbbra is szettveszteség nélkül áll egyesben
Kiss Sebô továbbra is szettveszteség nélkül áll egyesben
Kiss Sebô továbbra is szettveszteség nélkül áll egyesben
Válogatott játékosunk - aki szabadkártyával szerepelhet a főtáblán - pazar formában teniszezik a héten, mindössze hat gémet elhullajtva masírozott be a negyeddöntőbe, onnan pedig szintén szettveszteség nélkül jutott tovább, 6:2, 6:2 formájában búcsúztatva a francia Laurent Recouderc-t. Nem árt megjegyezni, hogy a többi, elődöntőbe jutó teniszező - az izraeli Levy, a szerb Nikola Csirics és a szlovén Grega Zemlja - sokkal több időt töltött a salakon, mint Sebő, ami mindenképpen jól jöhet a folytatásban.

De ne feledkezzünk meg Levy pénteki meccséről sem, elvégre nem sok híja volt annak, hogy Balázs Gyuri legyőzze őt. Gyurma 6:0-val (!) nyitott, a második szettben pedig 4:3-as vezetésénél ellenfele kerettel "oldott meg" egy lecsapást, és a labda éppen a vonalra pattant - mindezt Balázs bréklabdájánál.

"Rettenetesen bosszant az a pont, hiszen öt háromra vezethettem volna… Igen, nyerhettem volna, még annak ellenére is, hogy pontosan tudtam: a hat nullás első játszmát követően sokkal jobban fog teniszezni. Egyébként pedig elégedett vagyok a teljesítményemmel, és új edzőm, Sávolt Attila is csupa jókat mondott a produkciómról. De azért mégiscsak sajnálom azt a lecsapást" - magyarázta Balázs György, aki Kiss Sebőhöz hasonlóan szabadkártyával indulhatott a főtáblán.

FÉRFITORNÁK
ATP-TORNA, ESTORIL OPEN, ESTORIL (531 250 dollár, salak).
Negyeddöntő: Moyá (spanyol, 1. kiemelt)-Mathieu (francia) 6:4, 6:2; Gaudio (argentin, 2.)-F. López (spanyol, 8.) 6:2, 6:2; Robredo (spanyol, 4.)-Sanguinetti (olasz) 6:2, 6:2; García-López (spanyol)-Marín (Costa Rica-i) 6:1, 2:6, 6:3

ATP-TORNA, BMW OPEN, MÜNCHEN (323 250 dollár, salak).
Negyeddöntő: Nalbandian (argentin, 1.)-Monaco (argentin) 6:0, 6:4; Haas (német, 4.)-Arthurs (ausztrál) 7:6, 7:6; Pavel (román, 5.)-Sluiter (holland) 6:1, 3:6, 6:3; J. Nieminen (finn)-Mertinák (szlovák) 3:6, 6:1, 6:4

ITF-FUTURE-TORNA, A RAIFFEISEN GRAND PRIX 1. ÁLLOMÁSA, BUDAPEST (10 000 dollár, salak).
A magyarok eredményei. Egyes. Negyeddöntő: Levy (izraeli, 1.)-Balázs György 0:6, 7:5, 6:4; Kiss Sebő-Recouderc (francia) 6:2, 6:2. Páros. Elődöntő: Martinovic, Topic (horvát)-Kiss Sebő, Tatár Zsolt 6:3, 6:4

NÔI TORNÁK
WTA-TORNA, J&S CUP, VARSÓ (585 000 dollár, salak).
Negyeddöntő: Kuznyecova (orosz, 2.)-Farina-Elia (olasz, 8.) 6:3, 6:4; Henin-Hardenne (belga)-Schnyder (svájci, 4.) 6:1, 6:2; K. Clijsters (belga, 7.)- Bovina (orosz, 5.) 7:6, 6:3; Ivanovics (szerb-montenegrói)-Déchy (francia, 6.) 7:6, 6:4

WTA-TORNA, ESTORIL OPEN, ESTORIL (140 000 dollár, salak).
Negyeddöntő: Szafina (orosz, 2.)-Craybas (amerikai) 6:4, 6:2; Dulko (argentin, 3.)-Cseng Csie (kínai, 9.) 6:2, 6:1; Li Na (kínai, 4.)-Randriantefy (madagaszkári, 6.) 6:3, 6:1; Safarová (cseh)-Díaz-Olíva (argentin) 6:2, 4:6, 6:1
ITF-TORNA, TARANTO (25 000 dollár, salak).
Nyolcaddöntő: Nagy Kyra (magyar, 3.)-Juan (kínai) 3:6, 6:2, 6:2

ITF-TORNA, CAVTAT (10 000 dollár, salak).
Nyolcaddöntő: Rogyina (orosz)-Horányi Zita (magyar) 6:1, 6:1
Legfrissebb hírek

Szabó István: A játékosok többségére egy rossz szót sem szólhatok...

Labdarúgó NB I
16 perce

Babos Tímeáék tornagyőzelemmel hangoltak a világbajnokságra

Tenisz
22 perce

Arne Slot: Nem vitázom azzal, hogy ez volt liverpooli edzői pályafutásom egyik legrosszabb meccse

Angol labdarúgás
46 perce

A református lelkész tanárnak a csendet jelenti a futás

Csupasport
1 órája

Vladimir Radenkovics: Sokkterápia volt, hogy kicseréltem a teljes védelmet

Labdarúgó NB I
1 órája

Úszás: Kós Hubert világcsúccsal nyerte a 100 hátat, ő az összetett győztes!

Úszás
1 órája

Tiago Goncalves bizonyítaná a liláknak, hogy megérte őt pénzért szerződtetni; Mbappé és Yamal külön csatáját hozhatja az idény első el Clásicója

E-újság
9 órája

Futballgála – Somogyi Zsolt jegyzete

Spanyol labdarúgás
9 órája
Ezek is érdekelhetik