Bosszankodtak egy sort az ausztrálok a csonka játéknap okán és bosszankodtunk mi is, még akkor is, ha sok értelme nincs a mi lett volna, ha kezdetű mondatoknak. De akkor is.

Ez nem a franciák napja volt: Grosjean és Mauresmo is sérülés miatt lépett vissza

Ez nem a franciák napja volt: Grosjean és Mauresmo is sérülés miatt lépett vissza
Ehelyett most Zuluaga repes a boldogságtól, mert kimondva-kimondatlanul: tökéletes napot zárt, soros ellenfele, a bajnoki címre pályázó francia Amélie Mauresmo hátizomszakadása miatt ugyanis ki sem állt a negyeddöntőre. "Reggel megpróbáltam ütögetni, de tíz percet sem voltam a pályán, amikor rá kellett döbbennem: nem fog menni. A fájdalom nem intenzív, néhány mozdulatnál viszont csillagokat látok, így pedig nincs értelme az egésznek" – jelentette be az elkeseredett játékos. Itt ráadásul nem ért véget a franciák vesszőfutása, a férfi negyeddöntőben Sébastien Grosjean dobta be a törölközőt, igaz, ő legalább játszott, habár nem biztos, hogy élvezte, hisz a bombaformában teniszező Andre Agassi állt a háló túloldalán (két brékkel, 4:0-val nyitott), másrészt elképzelhető, hogy heteket kell kihagynia sérülése miatt.
No, így indult a nap kedden Melbourne-ben. Illetve nem egészen, mert Grosjean visszalépése előtt Henin-Hardenne kiharcolta az elődöntőbe jutást, miután az első szettet 0:4-ről megfordítva 7:5, 6:3-ra legyőzte az előzményekhez képest meglepően tompa Lindsay Davenportot, aki legfeljebb azzal vigasztalhatta magát, hogy az idén nem három és fél órát töltött a pályán mindhiába (tavaly Henin döntő szett 9:7-re nyert ellene), hanem csak 87 percet.

Megcsináltam! – kiáltja Marat Szafin. Az oroszok egykori világelsôje öt játszmában kerekedett a világelsô Andy Roddick fölé
Eleinte egyébként úgy tűnt, ő lesz a befutó, a hatalmas orosz ugyanis ólomlábakon mozgott, közben sírt az ütő a kezében (nyolc ki nem kényszerített hiba az első négy gémben), háromszor veszítette el az adogatását, ráadásul a játszmát követően orvosi ápolást kért, mert meghúzódott a lágyéka. Roddick persze ezer fokon égett, türelmetlenül várta a folytatást, ami a jelek szerint csupa jót tartogatott a számára. Ha szemközt nem éppen Szafin állt volna.
Mert nála sohasem lehet tudni. Az egyik percben a háló közepét lövöldözi, lógatja a nagy fejét, grimaszol, hümmög, a másikban meg nem tud hibázni, és képes akár a világ végéről nyerő fonákot sózni a túloldalra, mint tette azt most a világelső kárára, bebizonyítva, hogy játéktudásban ég és föld a különbség közte és a kis túlzással együtéses ellenfele között. Amit a második szett elejétől kezdve a negyedik rövidítéséig bemutatott, az maga volt a csoda: a negyeddöntőig játszmaveszteség nélkül eljutó Roddickot egyszer sem engedte el bréklabdáig, és látványos "ablaktörlőzésre" kényszerítette az alapvonalon. Az amerikai mindenesetre nem adta meg magát, sőt miután kicsikarta a döntő szettet (mellesleg 7:0-s tie-breakkel), ő tűnt frissebbnek, ám az ítéletet végül az orosz mondta ki, aki bámulatos győzelmét követően alkalmasint József Attila szavait emígyen módosíthatta volna: "Huszonnégy éves lettem én, meglepetés e költemény." Szafin ugyanis éppen kedden ünnepelte a születésnapját.
Az amerikaiak álma, az Agassi– Roddick elődöntő tehát füstbe ment, helyette lesz Agassi–Szafin, és lássuk be, ez sem utolsó párosítás. Agassi egyébként 438 percet töltött a pályán az idei Australian Openen, csupán 35 gémet veszített, szettet – a tavalyi nyolcaddöntő óta! – egyet sem, míg Szafin 901 percet teniszezett, benne két ötjátszmás meccsel, és összesen 101 gémmel. Óriási különbség, de mielőtt bárki elsőre ítélne, még egyszer hangsúlyozzuk: Szafinnál sohasem lehet tudni.
Különben is, négy amerikait – Vahaly, Martin, Blake, Roddick – már kivett a mezőnyből.
Ausztrál nemzetközi bajnokság,
Australian Open, Melbourne
(14 801 000 dollár, kemény pálya)
Férfi egyes
Negyeddöntő: Szafin (orosz)–Roddick (amerikai, 1. kiemelt) 2:6, 6:3, 7:5, 6:7, 6:4; Agassi (amerikai, 4.)–Grosjean (francia, 9.) 6:2, 2:0, fa. Az elődöntő párosítása: Szafin–Agassi; Arazi (marokkói) vagy Ferrero (spanyol, 3.)–Nalbandian (argentin, 8.) vagy Federer (svájci, 2.)
Női egyes
Negyeddöntő: Henin-Hardenne (belga, 1.)–Davenport (amerikai, 5.) 7:5, 6:3; Zuluaga (kolumbiai, 32.)–Mauresmo (francia, 4.) mérkőzés nélkül. Az elődöntő párosítása: Henin-Hardenne–Zuluaga; Schnyder (svájci, 22.) vagy Raymond (amerikai, 25.)–Miskina (orosz, 6.) vagy K. Clijsters (belga, 2.)
Férfi páros
Nyolcaddöntő: B. Bryan, M. Bryan (amerikai, 1.)–Koenig, Pala (dél-afrikai, cseh, 15.) 6:2, 4:6, 7:6. Negyeddöntő: Etlis, Rodríguez (argentin, 9.)–Knowles, Nestor (bahamai, kanadai, 4.) 7:6, 6:7, 6:3. Az elődöntő párosítása: B. Bryan, M. Bryan vagy Sa, Saretta (brazil)–Björkman, Woodbridge (svéd, ausztrál, 3.) vagy W. Black, Ullyett (zimbabwei, 8.); Etlis, Rodríguez–Llodra, Santoro (francia, 5.) vagy Bhupathi, Mirnij (indiai, fehérorosz, 2.)
Női páros
Negyeddöntő: Ruano-Pascual, Suárez (spanyol, argentin, 1.)–Gagliardi, Vinci (svájci, olasz) 6:3, 6:2; L. Huber, Szugijama (dél-afrikai, japán, 3.)–Husarová, Szafina (szlovák, orosz) 6:2, 6:3; Kuznyecova, Lihovceva (orosz, 4.)–Cseng Csie, Jan Ci (kínai) 6:4, 6:4; Ani, Prusová (észt, cseh)–Vento-Kabchi, Widjaja (venezuelai, indonéz, 6.) 2:6, 6:4, 7:6. Az elődöntő párosítása: Ruano-Pascual, Suárez–L. Huber, Szugijama; Kuznyecova, Lihovceva–Ani, Prusová
Vegyes páros
Nyolcaddöntő: Ruano-Pascual, Knowles (spanyol, bahamai, 1.)–Husarová, Friedl (szlovák, cseh) mérkőzés nélkül; Raymond, Ullyett (amerikai, zimbabwei, 5.)–Casanova, Suk (svájci, cseh) 6:2, 6:3; Bovina, Zimonjics (orosz, szerb-montenegrói)–Krizan, Coetzee (szlovén, dél-afrikai) 3:6, 6:2, 7:6. A negyeddöntő párosítása: Ruano-Pascual, Knowles–L. Huber, Erlich (dél-afrikai, izraeli); Navratilova, Paes (amerikai, indiai, 4.)–Musgrave, Hanley (ausztrál); Grande, Rodríguez (olasz, argentin)–Gyementyijeva, Szargszjan (orosz, örmény); Raymond, Ullyett–Bovina, Zimonjics
| A nap mérkőzése | ||
| Marat Szafin (orosz)–Andy Roddick (amerikai, 1. kiemelt) 2:6, 6:3, 7:5, 6:7, 6:4 | ||
| 1. adogatások (%-ban) | 54 | 63 |
| Ászok | 19 | 18 |
| Kettős hibák | 6 | 2 |
| Ki nem kényszerített hibák | 52 | 55 |
| Az 1. adogatásból megnyert pontok (%-ban) | 74 | 75 |
| A 2. adogatásból megnyert pontok (%-ban) | 56 | 56 |
| Az 1. adogatások átlagsebessége (km/óra) | 191 | 197 |
| A 2. adogatások átlagsebessége (km/óra) | 137 | 161 |
| Legerősebb adogatás (km/óra) | 211 | 219 |
| Direkt pontok (adogatásból is) | 60 | 50 |
| Sikeres brékpontok | 5/14 | 3/7 |
| Pontok/kísérletek a hálónál | 34/49 | 23/34 |
| Összes pontok | 148 | 154 |
| Mérkőzésidő (perc) | 203 | (26+40+45+49+43) |
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







