Csillagpor 01.28

2004.01.27. 21:23
Címkék
"Emberek, újra itt vagyok!" – düllesztette mellkasát a tavaly szinte egész évben sérült Marat Szafin, miután öt szettben legyőzte Andy Roddickot. Mellékesen ezt akkor is tudtuk volna, ha nem mondja…
"Felőlem lehet Federer vagy Ferrero a világelső, egyáltalán nem leszek féltékeny rájuk. Egyrészt mert megérdemlik, másfelől senki sem veheti el tőlem, hogy egyszer én is felértem a csúcsra" – próbált némi pozitívumot felfedezni a keddi napjában Roddick.
"Pályafutásom eleje óta az a mottóm: amíg az ellenfél be nem üti a meccslabdáját, nincs vége a csatának. Megtanultam küzdeni, ezt most is bebizonyítottam, ráadásul a vége felé már elég jól is teniszeztem. De elsősorban a küzdőszellemet tudnám dicsérni" – magyarázta a Lindsay Davenportot – akárcsak tavaly – a negyeddöntőben elbúcsúztató, világelső Justine Henin-Hardenne.
"Ez lett a befejezetlen munka eredménye" – utalt az első játszmában bekövetkezett "szétesésre" Davenport.
"Az egyik tenyeresem után éreztem, hogy valami történt a lábammal, és mivel tavaly ugyanígy jártam, tudtam, ebből még nagyobb baj is lehet. Így aztán fel kellett adnom" – szomorkodott Sébastien Grosjean.
"Nem hiszem, hogy szégyenkeznem kellene Grosjean visszalépése miatt, hiszen jól játszottam, bár kétségkívül jobb lett volna, ha eljutok a mérkőzéslabdáig. Így alakult. Meg akarom nyerni a versenyt, és úgy hiszem, meg is tudom" – ez pedig a címvédő Andre Agassi nyilatkozata.
"Otthon óriási méreteket öltött a szegénység és az emberek elkeseredettsége, éppen ezért vagyok elmondhatatlanul boldog, hogy ott lehetek az elődöntőben. Örömet szereztem negyvenmillió honfitársamnak, ha csak néhány nap erejéig is. Ilyenkor ugyanis nem foglalkoznak azzal, hogy milyen sanyarú a sorsuk" – magyarázta Fabiola Zuluaga, a Grand Slam-tornák történetének első kolumbiai elődöntőse.
"Nálunk a futball az első számú sport, a labdarúgókat egyszerűen imádják. És persze Montoyát. Amióta a Formula–1-ben szerepel, talán az ország legnépszerűbb alakja – most meg itt vagyok én. Szerintem jó úton haladok a hírnév felé, hiszen itt, Melbourne-ben már kiosztottam néhány autogramot" – tette hozzá a többek között Kapros Anikót legyőző kolumbiai játékos.
Legfrissebb hírek

Tovább menetel a két bajnokesélyes; Mocsi Attila: Nem ezt a bánásmódot érdemlem

E-újság
1 perce

A Paris FC alaposan elpáholta a Monacót, nyert az OM is

Francia labdarúgás
5 perce

Potya gól itt, szép tekerés ott – a Real Madrid megint ikszelt a Gironával

Spanyol labdarúgás
12 perce

A West Ham kiütötte a Wolverhamptont, kieső helyre taszította a Tottenhamet

Angol labdarúgás
22 perce

Európai kézilabdaligák: Palasics Kristóf 11 védést mutatott be a Melsungenben

Kézilabda
28 perce

A Roma Malen három góljával legyőzte a Pisát

Olasz labdarúgás
36 perce

Az Augsburg és a Hoffenheim nyeretlenségi sorozata is folytatódott

Német labdarúgás
50 perce

Ráijesztett a DVTK az FTC-re, de végül nem borult a papírforma a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik