Kérik a következőt

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2004.01.21. 22:13
Címkék
Most, hogy Mandula Petra és Kapros Anikó egymással csap össze a nyolcaddöntőért, nem árt megnézni, ki ellen küzdhet meg a párharc győztese a negyeddöntőbe jutásért.
Jelentjük, a helyzet legalábbis biztató. Rosszabb esetben a 32. helyen kiemelt, 25 esztendős kolumbiai Fabiola Zuluaga, a WTA-világranglista 36. helyezettje vár valamelyik lányunkra, jobb esetben pedig a 29 éves amerikai Jill Craybas, aki a rangsor 113. helyét foglalja el.Dél-amerikai lévén Zuluaga értelemszerűen salakon számít jó játékosnak, amit az is bizonyít, hogy a négy nagy torna közül a Roland Garroson háromszor is eljutott a harmadik fordulóig, Melbourne-ben ugyanakkor a második kör volt a legjobbja, legalábbis 2004-ig. Viszont nem árt tudni róla, hogy pályafutása során nyert már WTA-tornát (négyet is), illetve hogy eddigi két meccsén még játszmát sem veszített. Igaz, Kapros sem. Ami Craybast illeti, ő egy WTA-torna-győzelemmel büszkélkedhet, a Grand Slam-versenyeken elért eredményeivel már kevésbé, minthogy az ezt megelőző 17 GS-szereplése alkalmával mindössze három találkozót tudott megnyerni (hazájában, az US Openen például egyet sem!), plusz a mostani kettőt.És hogy miként vélekednek a következő ellenfélről a mieink? Kapros szerint lehetett volna nehezebb is a sorsolás, bár rögtön hozzátette, senkit, így őket sem szabad lebecsülni, mert aki bejut a harmadik fordulóba, nem lehet rossz teniszező. Mandula valamivel egyszerűbben fogalmazott: "Meg sem néztem, ki lehetne a következő, és kérem, ne is mondja el. Engem ugyanis semmi más nem érdekel, csak a harmadik fordulós meccsem."
Legfrissebb hírek

Reuvers nem lép pályára a magyar váloagtottban a vb-selejtező júliusi meccsein

Kosárlabda
11 perce

Játékossors: szebb napokat látott olasz klubhoz igazolt a Fraditól távozó belső védő

Olasz labdarúgás
16 perce

Osváth Attila Soroksárról kapott posztriválist a Ferencvárosban

Labdarúgó NB I
23 perce

Saka helyett Madueke kezd az angoloknál a Kongói DK ellen – megvannak a kezdőcsapatok

Foci vb 2026
23 perce

Kérdőjelek után pályacsúcsot ért el a kedvenc versenyén

Csupasport
25 perce

Vízilabda: vb-negyeddöntőbe jutott az U18-as fiúválogatott

Utánpótlássport
41 perce

Szongoth Domán valószínűleg a kanadai juniorbajnokságban folytatja

Jégkorong
1 órája

Bravúr a javából: Fucsovics legyőzte a 16. kiemeltet Wimbledonban

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik