Túl a nyolcadik operáción

KAMLER JÁNOSKAMLER JÁNOS
2003.11.25. 21:27
Címkék
"Tulajdonképpen a Sportkórház a második otthonom, nem is értem, miért nem kaptam még meg a kulcsokat  értetlenkedett Földényi Anna. Szerencsére jókedvű, mint általában, holott abban a helyzetben, amilyenben most van, a többség sok mindenről lemondana, adott esetben a pályafutás folytatásáról is  egykori válogatott játékosunkat ugyanis megműtötték, az elmúlt 15 évben immár nyolcadszor.
"Hogy úgy mondjam, egyik lábam sem érintetlen, mert mindkettőn meg kellett műteni a bokát és a térdet, most éppen a jobb térdemen volt a sor. Szörnyű fájdalmakat éreztem az egyórás operáció után, de már rendben vagyok. És végre otthon” – adott helyzetjelentést állapotáról a 29 esztendős magyar teniszező.Ezúttal a felső porcot, továbbá a keresztszalagot kellett pótolni a térdében, nem ok nélkül mondta tehát, hogy ez volt a legkomolyabb operációja. Meg aztán viszonyítási alapja is van… Anna három-négy hónap múlva kezdheti el a könnyített edzéseket, fél év múlva talán versenyezhet is, bár őt ismerve ne csodálkozzunk azon, ha már hamarabb a pályán lesz. "Semmit sem fogok elkapkodni, csupán arról van szó, hogy Berkes doktor, akinek rendkívüli hálával tartozom fáradozásaiért, azt mondta: rugalmas az izomzatom, ezért a vártnál hamarabb is felépülhetek.”Az egészben egyébként az a legborzasztóbb, hogy Anna már megint akkor "vonult be” a kórházba, amikor egyre jobb formába lendült, és jöttek az eredmények; az idén például több mint négyszáz helyet ugrott előre a WTA-világranglistán, amelyen jelenleg 317.-ként jegyzik. "Az előző műtétem után megfogadtam, ha lesz még egy, abbahagyom. De csak azért sem fogom. Igenis maradt bennem annyi erő, hogy folytassam, és visszakerüljek a legjobb százötvenbe a ranglistán. Végül is csak egy kis szerencsére van szükségem: arra, hogy többé ne kelljen a műtőasztalra feküdnöm.”
Legfrissebb hírek

Kikapott Varga Barnabás nélkül, de így is továbbjutott az AEK Athén a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
26 perce

Miami Open: ezúttal nem bírt a brazil csodagyerekkel Marozsán

Tenisz
26 perce

Palasics és Sipos marad Melsungenben, Bartucz távozik

Kézilabda
59 perce

Bocskai István Emlékverseny: Hámori Lucának másfél menet is elég volt

Ökölvívás
1 órája

Kilencgólos vereséget szenvedett az olaszoktól a női futsalválogatott

Minden más foci
1 órája

Szorosnak indult, sima lett a vége: kikapott a Fehérvár az osztrák hokiligában

Jégkorong
1 órája

A Midtjylland elvérzett a tizenegyespárbajban, a Forest jutott be a legjobb nyolc közé az El-ben

Európa-liga
1 órája

Schmidt Ádám: A fiatalokat a minőségi létesítményekkel lehet a sporthoz csábítani

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik