Egyébként semmi szokatlan sincs abban, ahogy a párizsi mestertorna elkezdődött. Illetve még el sem kezdődött, s máris feljegyezhettük az első jelentősebb rendbontást, amelyről az amúgy is "ideggyenge Stefan Koubek gondoskodott.

A szentpétervári bajnok, Gustavo Kuerten továbbjutott a párizsi mestertorna elsô fordulójából, és immár hat mérkôzés óta veretlen

A szentpétervári bajnok, Gustavo Kuerten továbbjutott a párizsi mestertorna elsô fordulójából, és immár hat mérkôzés óta veretlen
Szebb párizsi történet Gaston Gaudióé, aki a második játszma rövidítésében hat meccspontot hárítva jutott túl végül a helyi kedvenc Richard Gasquet-n (persze, emiatt már abban a pillanatban közutálat övezte, másnap ráadásul kiesett), no meg Gustavo Kuertené, aki a vasárnap hozzá hasonlóan ATP-trófeát nyerő Mardy Fisht verte meg remek mérkőzésen.
Néhány mondatban a hölgyekről. Ötödikként Jelena Gyementyijeva kvalifikálta magát a jövő héten Los Angelesben rendezendő világbajnokságra (Serena Williams és Lindsay Davenport már korábban "kijutott” a vb-re, de ők sérülés miatt nem indulnak), így már csak három hely kiadó. Erre a három helyre hatan – Anasztaszija Miskina, Chanda Rubin, Szugijama Ai, Nagyezsda Petrova, Vera Zvonarjeva, valamint a jelenleg sérült Venus Williams – pályáznak, igaz, Miskina szereplése szinte biztosra vehető, ráadásul Rubin és Szugijama is "bebetonozhatja” magát, ha bejut a philadelphiai WTA-torna negyeddöntőjébe. A Los Angeles-i világbajnokságon már a hölgyek is nyolcan szerepelnek csupán, és akárcsak a férfiakat a Mesterek Kupáján, két négyes csoportba osztják őket, ahonnan az első kettő-kettő jut be az egyenesági elődöntőbe.
ATP-torna, a Mesterszéria 9. állomása, Párizs (2 450 000 dollár, fedett, szőnyeg)
1. forduló: Kuerten (brazil)–Fish (amerikai) 6:4, 7:6; Hrbaty (szlovák)–Spadea (amerikai) 7:6, 6:1; F. López (spanyol)–Juzsnij (orosz) 7:6, 6:3; Björkman (svéd)–Calleri (argentin) 6:4, 7:6; Ascione (francia)–Chela (argentin) 6:0, 6:3; Santoro (francia)–Mirnij (fehérorosz) 6:4, 4:6, 6:1; Pavel (román)– Kucera (szlovák) 7:6, 6:2; J. Blake (amerikai)–González (chilei) 6:3, 6:4. 2. forduló: Ferrero (spanyol, 1. kiemelt)–Mahut (francia) 7:6, 6:4; Srichaphan (thaiföldi, 8.)–Beck (szlovák) 7:6, 6:3; Massú (chilei, 10.)– A. Costa (spanyol) 3:6, 6:1, 7:5; Arazi (marokkói)–el-Ajnaui (marokkói, 12.) 4:6, 6:3, 1:2, fa.; Robredo (spanyol, 16.)–Gaudio (argentin) 7:5, 6:3
ATP-challengertorna, Aachen (50 000 dollár, fedett, szőnyeg)
Páros. 1. forduló: Kisgyörgy Gergely, J. Vácek (magyar, cseh)–Luxa, Skoch (cseh, 1.) 7:6, 6:3
WTA-torna, Advanta Championships, Philadelphia (585 000 dollár, fedett, kemény pálya)
1. forduló: Pisnik (szlovén, 10.)–J. Lee (tajvani) 6:4, 6:4; Jankovics (szerb-montenegrói)–Perry (amerikai) 6:0, 6:3; Suchá (szlovák)–C. Black (zimbabwei) 6:0, 6:3; Harkleroad (amerikai)– Lihovceva (orosz) 6:0, 2:0, fa.; Garbin (olasz)– Irvin (amerikai) 6:1, 7:6; Pratt (ausztrál)–Ashley (amerikai) 6:2, 3:6, 7:6; Stevenson (amerikai)– Talaja (horvát) 4:6, 6:3, 7:5
WTA-torna, Bell Challenge, Québec (170 000 dollár, fedett, kemény pálya)
1. forduló: An. Serra-Zanetti (olasz)–Koukalová (cseh, 8.) 6:4, 6:0; Grande (olasz, 9.)–Ad. Serra-Zanetti (olasz) 7:6, 0:6, 6:4; Callens (belga)–Szaeki (japán) 6:3, 4:6, 6:2; Kurhajcová (szlovák)–Schruff (német) 6:3, 6:3; Benesová (cseh)–Craybas (amerikai) 7:6, 4:6, 6:2; Sequera (venezuelai)–Tu (amerikai) 6:4, 6:0; Zsidkova (orosz)–Cargill (amerikai) 6:3, 6:1; Dulko (argentin)–Taylor (amerikai) 6:2, 6:7, 6:2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







