Ez azért bizsergető

KAMLER JÁNOSKAMLER JÁNOS
Vágólapra másolva!
2003.08.11. 22:24
Címkék
Egy hónapra volt csupán szüksége Kim Clijstersnek ahhoz, hogy letaszítsa a világranglista éléről a wimbledoni diadalát követően sérültet jelentő, és néhány hétig még a partvonalon kívül ragadó Serena Williamst. Vagyis bebizonyosodott: csak nagyon kevesek számára adatik meg, hogy kimagasló tudással a birtokában lazán világelsővé avanzsáljon (így például Serena, aki 57 héten át nézte fölülről a mezőnyt), ahhoz ugyanis rengeteget kell dolgozni, legalábbis a többség számára.Clijsters is ebbe a kategóriába tartozik.
A belga Kim Clijsters lett a sportág történetének tizenkettedik nôi világelsôje
A belga Kim Clijsters lett a sportág történetének tizenkettedik nôi világelsôje
A belga Kim Clijsters lett a sportág történetének tizenkettedik nôi világelsôje
A belga Kim Clijsters lett a sportág történetének tizenkettedik nôi világelsôje
A belga Kim Clijsters lett a sportág történetének tizenkettedik nôi világelsôje
A belga Kim Clijsters lett a sportág történetének tizenkettedik nôi világelsôje
Munkabírására jellemző, hogy az idén már 14 versenyen vett részt, mi több, egyszer sem adta alább az elődöntőnél (!!!), öt elveszített döntő mellett immár hat tornagyőzelmet aratott a számára az igazi áttörést jelentő 2003-as esztendőben, így aztán senki sem vitathatja: megérdemli a világelsőséget. Az megint más kérdés, mi lett volna, ha Serena nem sérül meg, és elindul az amerikai turnéra, meg aztán az is érdekes, hogy amíg a színes bőrű amerikai az idén két Grand Slam-tornát nyert meg, továbbá volt egy elődöntője, addig Clijsters mérlege két elődöntő meg egy döntő – a pontszámítási rendszer azonban lehetővé teszi, hogy akár olyasvalaki is világelső lehessen, aki még sohasem nyert Grand Slam-viadalt (az 1975-ben bevezetett rendszer óta Clijsters az első ilyen), miközben az adott idényben két nagy bajnoki címet szerző teniszező ne legyen az.
Igaz, idő kérdése csupán, mikor lesz bajnok Clijstersből, elvégre az augusztus 25-én rajtoló US Openen nem indul a címvédő Serena Williams, a többieknél pedig jobb formában van, legalábbis az elmúlt hetek történései ezt támasztják alá. A 20 éves belga leány ezúttal a Los Angeles-i WTA-tornán triumfált, és még csak azt sem mondhatjuk, nehezére esett eljutni a bajnoki címig, hiszen a döntőben mindössze a második szett közepén eresztett le valamelyest Lindsay Davenport ellen (igaz, ez a játszmába került), összességében magasan vetélytársa fölé nőtt, ezzel is bizonyítva: az olyan klasszisok, mint Davenport, már messze mögötte járnak.
"Nem csupán támadni tud nagyon, védekezni is” – formált képet legyőzőjéről Davenport, míg Los Angeles új királynője, a sportág történetének 12. (és első belga) női világelsője emígyen értékelt: "Sohasem a világranglista-helyezésem foglalkoztatott a leginkább, ám most, hogy az én nevemmel kezdődik a rangsor, különös bizsergést érzek. De csak néhány óráig tart, mert indulunk Torontóba, ahol újrakezdem az egészet.”
Érdemes idézni, mit mondott Clijsters edzője, Marc Dehous, aki a tavalyi US Open óta irányítja a belga teniszezőnő munkáját: "Kimnek mindig is egyetlen célja volt, van és lesz: mindenáron megnyerni a soron következő mérkőzést. Ô az a típus, aki sohasem adja föl.”
Ehhez csak annyit fűznénk hozzá, hogy hősnőnk két éve döntő szett 12:10-re maradt alul a Roland Garros döntőjében Jennifer Capriatival szemben; hogy az idén meccslabdáról kapott ki az Australian Open-elődöntőben a későbbi befutó Serena Williamstől; hogy a Roland Garroson az idén újabb finálét bukott el; hogy Wimbledonban apróságokon múlt a Venus Williams ellen három szettben elveszített elődöntője.
Ennyi trauma után is megszállott maradt – nem mindenki tudná utána csinálni.
De hogy Andy Roddick nehogy elvesszen a "felejtőben”, emeljünk kalapot az ifjú amerikai előtt is, aki megszerezte élete első mestertorna-trófeáját, miután a montreali fináléban az esőszünetek miatt hosszúra nyúlt, de a nettó időt tekintve egyórás mérkőzésen kiütötte az argentin David Nalbandiant. Roddick – aki Chris Woodruff 1997-es diadala óta az első amerikai bajnoka a kanadai viadalnak – elképesztő eredménysort mondhat magáénak, amióta Brad Gilbert, Andre Agassi korábbi edzője vette őt a szárnyai alá: öt versenyéből hármat megnyert, meccsindexe pedig 24 győzelem, 2 vereség.

WTA-torna, JP Morgan Chase Open, Los Angeles (635 000 dollár, kemény pálya)
Döntő:
K. Clijsters (belga, 1.)–Davenport (amerikai, 2.) 6:1, 3:6, 6:1

WTA-torna, Rogers AT&T Cup, Toronto (1.325 millió dollár, kemény pálya)
Kiemelési lista:
K. Clijsters (belga, 1.), Henin-Hardenne (belga, 2.), Mauresmo (francia, 3.), Hantuchová (szlovák, 4.), Miskina (orosz, 5.), M. Maleeva (bolgár, 6.), Coetzer (dél-afrikai, 7.), Dokics (szerb-montenegrói, 8.)
1. forduló: Srebotnik (szlovén)–Farina-Elia (olasz, 11.) 6:4, 7:5; Craybas (amerikai)– Drake (kanadai) 6:3, 6:1; Widjaja (indonéz)– Gagliardi (svájci) 6:2, 6:2; Serna (spanyol)– Pisnik (szlovén) 7:5, 6:3; Razzano (francia)– Parra (spanyol) 6:2, 6:4; Zuluaga (kolumbiai)–Tu (amerikai) 6:3, 6:2; Obata (japán)– Aszagoe (japán) 7:5, 6:4; Husarová (szlovák)–Camerin (olasz) 3:6, 6:4, 7:5

ITF-torna, Cuneo (50 000 dollár)
Páros. Elődöntő:
Bacseva, Haidner (bolgár, osztrák)–Gubacsi Zsófia, Rösch (magyar, német, 2.) 5:2, fa.

ITF-torna, Hechingen (25 000 dollár)
Páros. Negyeddöntő:
D. Klemenschits, S. Klemenschits (osztrák)–Molnár Eszter, Uhlirová (magyar, cseh) 6:1, 3:6, 6:4

ITF-torna, Rebecq (10 000 dollár)
Egyes. Nyolcaddöntő:
Babos Zsuzsanna (magyar)–Font (spanyol) 3:6, 6:2, 6:4. Negyeddöntő: Fedossova (francia)– Babos Zsuzsanna 6:4, 6:2
Páros. 1. forduló: Polidoro, Punzo (olasz)–Babos Zsuzsanna, Simurková (magyar, szlovák) 6:2, 2:6, 6:0
Legfrissebb hírek

Premie League: a West Hamnél köthetki a volt Arsenal-kapus – sajtóhír

Angol labdarúgás
6 perce

„Rudy Gobert a sárkány a Trónok Harcából”; Harden megint eltűnt – NBA-legek a rájátszás első köre után

Amerikai sportok
12 perce

Barcika, DVSC, Fehérvár, Nyíregyháza, ZTE, Vasas – nagy harcban az NB I-ért

Labdarúgó NB I
45 perce

Sportkönyvtár: Érvényes üzenetek

Képes Sport
48 perce

Marozsán Fábián továbbjutott Rómában, Rubljovval játszik a 64 között

Tenisz
51 perce

Ötkarikás útra lépne a magyar női hetesrögbi-válogatott

Képes Sport
52 perce

Jude után Jobe Bellingham is Dortmundban köthet ki – sajtóhír

Német labdarúgás
54 perce

Átadták a Bajai Női Kosárlabda Klub új sportcsarnokát

Kosárlabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik