Cukkolták Rusedskit

2003.08.01. 21:05
Címkék
Az idén immár harmadszor verte meg Greg Rusedskit az amerikaiak legújabb csillaga, Andy Roddick. A fiatal teniszező az előző két győzelmét egyformán füvön aratta brit vetélytársa felett, másodjára ráadásul Wimbledonban, ahol végül egy kapitális bírói műhiba döntötte el a mérkőzést Roddick javára.
Rusedski természetesen mindent megtett annak érdekében, hogy ő is a saját pályáján, Washingtonban verje meg Roddickot, ám a "széles” amerikai ezúttal is kiválóan adogatott, és miután a második játszma rövidítésében 4:3-nál egy nagyszerű fonákelütéssel mattolta a britet, el is döntötte a csatát. Szerencsétlen Rusedski amúgy sem érezhette magát kényelmesen a betonon, egy elrontott röptéjénél például az egyik szurkoló hangosan fölkiáltott: "Szép volt, öreg, ez az!”Ne feledkezzünk meg Andre Agassiról sem, a veterán klasszis eddig gémet is alig veszített, nem nagy kockázat tehát kijelenteni: érik a hatodik washingtoni bajnoki címe. ATP-torna, Legg Mason
Tennis Classic, Washington
(600 000 dollár, kemény pálya)
Tennis Classic, Washington
(600 000 dollár, kemény pálya)

Nyolcaddöntő: Agassi (amerikai, 1. kiemelt)–Szargszjan (örmény, 13.) 6:3, 6:2; Roddick (amerikai, 2.)–Rusedski (brit, 14.) 6:3, 7:6; Srichaphan (thaiföldi, 3.)–Vahaly (amerikai, 16.) 7:6, 6:4; González (chilei, 4.)–Ancic (horvát, 15.) 7:5, 7:6; Fish (amerikai, 11.)–Kafelnyikov (orosz, 5.) 6:4, 3:6, 6:3; J. Blake (amerikai, 6.)–Burgsmüller (német) 3:6, 7:5, 6:4; Mirnij (fehérorosz, 7.)–M. Bryan (amerikai) 6:1, 6:3; Henman (brit, 10.)–Davigyenko (orosz, 8.) 6:3, 6:4

ATP-torna, Idea Prokom Open,
Sopot
(500 000 dollár, salak)

Nyolcaddöntő: Coria (argentin, 3.)–Ch. Rochus (belga) 6:1, 6:0; Mutis (francia, 8.)–Goellner (német) 6:4, 6:2. Negyeddöntő: Coria–Mutis 6:3, 6:4; Ferrer (spanyol)–Vinciguerra (svéd) 6:1, 6:2; Ramírez-Hidalgo (spanyol)–Blanco (spanyol) 6:7, 6:4, 6:0

ATP-torna, Mercedes-Benz Cup,
Los Angeles
(380 000 dollár, kemény pálya)

Nyolcaddöntő: Grosjean (francia, 2.)–Ginepri (amerikai) 6:2, 6:3; Kuerten (brazil, 4.)–Taino (amerikai) 6:3, 7:6; Philippoussis (ausztrál, 5.)–Chang (amerikai) 6:2, 6:4; W. Ferreira (dél-afrikai, 7.)–Bogomolov Jr. (amerikai) 7:6, 6:3

ATP-challengertorna, Trani
(25 000 dollár, salak)

Páros. Negyeddöntő: Azzaro, Kisgyörgy Gergely (olasz, magyar, 1.)–Seppi, Vagnozzi (olasz) 7:6, 4:2, fa.

WTA-torna, Acura Classic,
San Diego
(1 millió dollár, kemény pálya)

Nyolcaddöntő: K. Clijsters (belga, 2.)–Bartoli (francia) 6:1, 6:1; Henin-Hardenne (belga, 3.)–Gyementyijeva (orosz, 13.) 4:6, 6:4, 6:1; Davenport (amerikai, 4.)–Krasznoruckaja (orosz) 6:0, 7:6; Rubin (amerikai, 6.)–Dokics (szerb-montenegrói, 9.) 1:6, 6:3, 6:4; Petrova (orosz)–Hantuchová (szlovák, 7.) 6:1, 6:3; Lihovceva (orosz)–M. Maleeva (bolgár, 10.) 6:4, 6:3; Kuznyecova (orosz)–Bovina (orosz, 16.) 7:6, 6:2; Raymond (amerikai)–Pierce (francia) 7:6, 6:4
Legfrissebb hírek

Harry Kane-ből lovag lehet

Foci vb 2026
33 perce

Videó: Argentína hosszabbítás, Egyiptom tizenegyespárbaj után ment tovább – a 23. játéknap góljai egy helyen

Foci vb 2026
34 perce

A kolumbiai kapitány szerint még sok örömteli pillanattal tartoznak a szurkolóknak

Foci vb 2026
49 perce

Luis Díaz lett a Kolumbia–Ghána mérkőzés legjobbja

Foci vb 2026
1 órája

Felsültek az afrikai csapatok, de hasítanak a dél-amerikaiak – statisztikák

Foci vb 2026
1 órája

Lezárult az egyenes kiesés szakasz első fordulója, kialakultak a nyolcaddöntő párosításai

Foci vb 2026
1 órája

Jhon Arias gólja döntött, Kolumbiával lett teljes a nyolcaddöntő mezőnye

Foci vb 2026
2 órája

Kolumbia továbbjutott, megvan a nyolcaddöntő teljes mezőnye

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik