Újra Andre Agassi a világelső

2003.06.13. 22:07
Címkék
A Sampras elleni 1999-es elődöntőben elszenvedett veresége óta először kapott ki Queen'sben a füves pályás viadal háromszoros bajnoka, Hewitt, aki nem csupán a 18-as londoni győzelmi sorozatára boríthat fátylat, ráadásként át kellett adnia a világelsőséget Agassinak.
A veterán amerikai tavaly nem indult a versenyen, az idén viszont már elődöntős, míg a címvédő ausztrál elakadt a legjobb nyolc között, így rengeteg pontot veszített."Olyan ütéseket hibáztam el, amelyeket nem lett volna szabad” – magyarázta Hewitt, miután sima két szettben kikapott az egy ízben fordulásból megeresztett fonákegyenessel pontot csináló Grosjeantól. Az újabban kopasz séróval "ügyködő” ausztrállal amúgy gondok vannak, az első két meccsét csak nagy nehézségek árán tudta megnyerni, nem éppen wimbledoni formát mutatva. Agassi ellenben szárnyal, a minden idők leglazábban ütő teniszezője címre jó esélylyel pályázó Malisse-t is félrelökte az útból (akárcsak Párizsban), és csupán amiatt volt mérges, hogy a copfos belga olykor túl könnyedén hozta az adogatójátékát. "Miután sorozatban négy ászt varrt be, enyhén szólva zaklatott állapotba kerültem, ugyanis nem először fordult elő velem ilyesmi. Nem túl felemelő érzés” – zárta mondandóját a régi-új világelső. ATP-torna, The Stella Artois
Championships, Queen's
(800 000 dollár, fű)
Championships, Queen's
(800 000 dollár, fű)

Negyeddöntő: Grosjean (francia, 6. kiemelt)–Hewitt (ausztrál, 1.) 6:3, 6:4; Agassi (amerikai, 2.)–Malisse (belga, 8.) 6:4, 7:5; Roddick (amerikai, 3.)–Dent (amerikai, 11.) 6:3, 7:6; Henman (brit, 7.)–Dupuis (francia) 6:1, 6:4

ATP-torna,
Gerry Weber Open,
Halle (800 000 dollár, fű)

Negyeddöntő: Federer (svájci, 1.)–el-Ajnaui (marokkói, 5.) 7:5, 7:6; Juzsnij (orosz, 6.)–J. Novák (cseh, 3.) 6:4, 6:4; Clément (francia, 8.)–Kucera (szlovák) 7:5, 6:7, 7:6; Kiefer (német)–R. Stepánek (cseh) 7:5, 6:3

ATP-challengertorna,
Biella
(100 000 dollár, salak)

Páros. Negyeddöntő: López-Morón, Schneiter (spanyol, argentin, 3.)–Kucenko, Sávolt Attila (üzbég, magyar) 6:1, 6:0

ATP-challengertorna, Weiden
(50 000 dollár, salak)

Páros. Elődöntő: Del Rio, Tenconi (argentin, olasz)–Bardóczky Kornél, Kisgyörgy Gergely (magyar) 6:4, 6:4

Kerekesszékes csapat-Világkupa,
Sopot

7–16. helyért: Németország–Magyarország 2–1 (Sommerfeld–Prohászka Csaba 6:0, 6:2; Schrameyer–Farkas László 6:1, 6:0; Sommerfeld, Nespethal–Farkas László, Prohászka Csaba 6:3, 4:6, 1:6)

WTA-torna,
Wien Energie Grand Prix,
Bécs (170 000 dollár, salak)

Elődöntő: Sprem (horvát)–Zvonarjeva (orosz, 2.) 3:6, 6:4, 7:5; Suárez (argentin, 6.)–An. Barna (német) 6:3, 2:6, 6:4

WTA-torna, DFS Classic,
Birmingham (170 000 dollár, fű)

Negyeddöntő: Sarapova (orosz)–Gyementyijeva (orosz, 1.) 2:6, 7:6, 6:2; Daniilidu (görög, 2.)–Tanasugarn (thaiföldi, 10.) 3:6, 7:6 7:6; M. Maleeva (bolgár, 3.)–Foretz (francia) 6:7, 6:2, 6:3; Aszagoe (japán)–Vento-Kabchi (venezuelai) 6:4, 2:6, 7:6

Női ITF-torna,
Marseille (50 000 dollár)

1. forduló: Kapros Anikó (magyar, 2.)–Lamade (német) 4:0, fa.; Vanc (román)–Czink Melinda (magyar) 6:4, 6:2. Nyolcaddöntő: Salerni (argentin)–Kapros Anikó 6:1, 6:1

Női ITF-torna,
Vaduz (25 000 dollár)

1. forduló: Gubacsi Zsófia (magyar, 4.)–G. Navratilová (cseh) 6:3, 6:2. Nyolcaddöntő: Gubacsi Zsófia–Schmassmann (svájci) 5:7, 6:4, 6:4
Legfrissebb hírek

Amerikai pite: csak alattomossággal nem lehet negyeddöntőbe jutni – vb-kibeszélő, 24. nap

Foci vb 2026
7 perce

Jó reggelt, jó szurkolást – újabb két meccs a napi programban

Foci vb 2026
39 perce

Vasárnapi sportműsor: Brazília Norvégiával játszik a foci-vb-n a nyolc közé jutásért

Minden más foci
44 perce

Ne legyen igazam! – Malonyai Péter jegyzete

Foci vb 2026
1 órája

Negyvenéves átkot megtörve történelmet írhat az angolok ellen a mexikói válogatott

Foci vb 2026
1 órája

Mbappé és senki más

Foci vb 2026
2 órája

Kétfős verseny, vagy beleszól még más is? Mutatjuk a vb-góllövőlistát!

Foci vb 2026
3 órája

Videó: Marokkónak „minden” összejött a második félidőben, Franciaország ezúttal csak 11-esből talált be – a 24. játéknap góljai egy helyen

Foci vb 2026
4 órája
Ezek is érdekelhetik