Mandula Petra döntős párosban

Vágólapra másolva!
2003.03.01. 22:43
Címkék
Miután Mandula Petra egyesben 6:3, 2:0-s előnyből végül kikapott a francia Loit-tól az acapulcói WTA-torna negyeddöntőjében, vigasztalásképp bejutott a párosfináléba.
Az osztrák Wartusch oldalán első kiemelt honfitársnőnk magyar idő szerint szombatra virradóra lépett salakra, és verte meg három játszmában a Pennetta, Salerni olasz, argentin kettőst. Petra ezt megelőzően négy WTA-döntőt játszott párosban, ebből hármat megnyert.A férfiak versenyében kialakult a finálé párosítása, mindkét ágon argentin teniszező, Calleri és Zabaleta masírozott a legtovább. Érdemes azért néhány szó erejéig kitérni az elődöntőre, elvégre az első kiemelt Moyát simán megverő Mantilla alig több mint egy óra alatt kikapott Calleritől, míg Zabaleta káprázatos mérkőzésen, 7:6, 6:7, 7:5-re gyűrte le a háromszoros Roland Garros-bajnok brazil Kuertent. A 25. születésnapját éppen aznap ünneplő Zabaleta a második játszma rövidítésében két pontra állt a győzelemtől, csakhogy Guga ekkor félelmetes adogatásaival, illetve alapvonalütéseivel megfordította az állást, a döntő szett hajrájára azonban elfogyott az ereje.Dubaiban már csak a cseh Novák állíthatja meg az első helyen kiemelt svájci Federert, habár erre nincs túl sok esélye, legalábbis a helvét teniszező e heti formájából kiindulva. Federer szettveszteség nélkül jutott el a döntőig, a legjobb négy között például kevesebb mint egy óra alatt lerendezte az eddig lehengerlően játszó, a nyolcaddöntőben Sávolt Attilát kiszerváló horvát Ljubicicet.Ami pedig az 585 ezer dollár összdíjazású scottsdale-i WTA-viadalt illeti, nos, úgy tűnik, kényelmesen befejeződhet a torna, ami azért nem kis bravúr, tekintettel arra, hogy a hét első felében szinte egyfolytában zuhogott az eső. Emiatt aztán "torlódott” a program, a belga Clijstersnek éppenséggel két mérkőzést kellett lejátszania pénteken – igaz, különösebben nem esett nehezére, előbb a zimbabwei Blacket, majd az amerikai Granville-t búcsúztatta sima két játszmában. WTA-torna, State Farm
Women's Tennis Classic, Scottsdale
(585 000 dollár, kemény pálya)
Negyeddöntő: K. Clijsters (belga, 2. kiemelt)–Granville (amerikai) 6:3, 6:3; Szugijama (japán)–Daniilidu (görög, 6.) 7:5, 7:5; Stevenson (amerikai)–Déchy (francia, 8.) 6:3, 6:4; Shaughnessy (amerikai)–Schiavone (olasz) 6:2, 6:1. Az elődöntő párosítása: Stevenson–Szugijama; Shaughnessy–K. Clijsters

WTA-torna, Abierto Mexicano de Tenis
Telefonica Movistar, Acapulco
(200 000 dollár, salak)
Egyes. Negyeddöntő: Coetzer (dél-afrikai, 2.)–Pennetta (olasz) 4:6, 6:2, 6:3; Aszagoe (japán)–Torrens-Valero (spanyol) 6:4, 5:7, 7:5; Díaz-Olíva (argentin)–Vasková (cseh) 6:3, 4:6, 7:6. Az elődöntő párosítása: Aszagoe–Díaz-Olíva; Loit (francia, 7.)–Coetzer
Páros. Elődöntő: Mandula Petra, Wartusch (magyar, osztrák, 1.)–Pennetta, Salerni (olasz, argentin) 6:1, 4:6, 6:4

ATP-torna, The Dubai Championships,
Dubai (1 millió dollár, kemény pálya)
Elődöntő: Federer (svájci, 1.)– Ljubicic (horvát) 6:3, 6:2; Novák (cseh, 3.)–Robredo (spanyol) 6:4, 6:1

ATP-torna, Abierto Mexicano de Tenis
Telefonica Movistar, Acapulco
(690 000 dollár, salak)
Elődöntő: Zabaleta (argentin)–Kuerten (brazil, 6.) 7:6, 6:7, 7:5; Calleri (argentin)– Mantilla (spanyol) 6:2, 6:2

ATP-torna, Copenhagen Open, Koppenhága
(355 000 dollár, fedett, kemény pálya)
Elődöntő: Kucera (szlovák, 3.)–Arthurs (ausztrál, 2.) 6:2, 6:4; O. Rochus (belga)–R. Stepánek (cseh, 4.) 6:3, 6:7, 6:4

ITF-future-torna, Lisszabon
(10 000 dollár, salak)
Páros. Negyeddöntő: Bohner, Macek (német)–Bardóczky Kornél, Kisgyörgy Gergely (magyar, 2.) 2:2, fa.
Legfrissebb hírek

Szalai Attila a héten Isztambulba utazik, közel a megegyezés – sajtóhír

Légiósok
5 perce

MLS: a Seattle kapusát mentővel szállították el

Minden más foci
19 perce

Az Ajaxban és a PSV-ben is nevelkedett szélső is csatlakozik a dorogiakhoz

Labdarúgó NB II
1 órája

A nem kellő „no comment” és a csehszlovákok elleni vereséget követő borús értékelés – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Magyar válogatott
1 órája

Carlo Ancelotti fia lesz a klub-vb-szereplő csapat új edzője – sajtóhír

Klub-vb
1 órája

Lovasünnep, kiélezett futamok és német ló győzelme az év versenyén

Egyéb egyéni
2 órája

Mexikói öröm Houstonban, megvan a tizedik Arany-kupa-elsőség

Minden más foci
2 órája

Sándor Tamás: A tulajdonosoknak az én nevem semmit sem mond

Labdarúgó NB I
3 órája
Ezek is érdekelhetik