Agassi: Vén csataló vagyok

2002.06.27. 22:20
Címkék
"Lassabban érek fel a hálóhoz, a szerváim sem olyan hatékonyak már, éppen ezért sokkal több önbizalmuk van az ellenfeleimnek, nekem meg egyre kevesebb. Ez azonban nem tántorít el. Akkor vonulok vissza, amikor azt én akarom, és nem akkor, amikor mondogatják nekem” – jelentette ki a második fordulóban búcsúzó Pete Sampras."Benne van a pakliban az ilyesmi. Nem ment, kész. Hogy visszatérek-e jövőre? Persze. Bár ."Rettenetesen elkeseredtem, amikor megláttam a sorsolást, hiszen a testvéremmel kellett játszanom az első körben, aztán jött Szafin, gondoltam, itt vége is a történetnek. Erre most én vagyok a világ legboldogabb embere, ráadásul a fivérem szerint koránt sincs vége a menetelésemnek” – örvendezett a Marat Szafint is eltángáló Olivier Rochus."Ezt a napot! Na mindegy, így legalább teljesen nyílt a bajnoki címért folyó csatározás. Nyilván akad olyan, aki ezek után végre elhiszi: igenis tud Grand Slamet nyerni” – fejtegette John McEnroe a sok meglepetés kapcsán."Nevetséges az egész. Ismerem őt régről, nem először, és feltételezem, nem is utoljára hallottunk róla. Nagy fiú vagyok, úgyhogy tudom, hogyan kell kezelni a történteket – merthogy egyáltalán nem leptek meg a kijelentései” – üzent McEnroe egykori feleségének, aki azt állította róla, hogy pályafutása során többször kábítószerekhez nyúlt."Úgy voltam vele, hogy nyerek két meccset, majd találkozom Agassival, aki jól megver, aztán irány haza. Elégedett lettem volna a sorsommal, de most, hogy ő is kiesett előlem, bármi előfordulhat. Csak érjem meg a második hetet…” – fohászkodik a könyöksérüléséből felépülő Richard Krajicek."Máshol járt az eszem, nem összpontosítottam kellőképpen” – vallotta be Serena Williams, aki így is egy óra alatt végzett az olasz Francesca Schiavonéval.
Legfrissebb hírek

Világbajnok kapust igazolt a Manchester City – hivatalos

Angol labdarúgás
2 perce

Vádat emeltek Gór-Sebestyén Júlia ellen kiskorú veszélyeztetése miatt

Téli sportok
7 perce

Pigniczki Fanni és a kéziszercsapat a frankfurti vb mezőnyében

Egyéb egyéni
8 perce

A 16 éves Somogyi Tamás álomrajtot vett az NB I-ben

Labdarúgó NB I
21 perce

Szerencsés szám a 13-as Luis Enrique számára? – jön az európai Szuperkupa-mérkőzés

Minden más foci
25 perce

Harmincévesen visszavonult a hatszoros válogatott középpályás

Labdarúgó NB II
45 perce

Úszó Eb: döntős a 4x100-as női gyorsváltó és Jackl Vivien is 400 vegyesen

Úszás
49 perce

Guzi Blanka: Tökéletlenül lett nekem teljes ez az Eb

Egyéb egyéni
1 órája