MTI
R. D. P.
2023.02.19 14:58 Frissítve: 2023.02.19 16:00

Sílövő-vb: kettős svéd siker a férfiak tömegrajtos versenyében

A győztes Sebastian Samuelsson és Martin Ponsiluoma révén kettős svéd sikert hozott a férfiak tömegrajtos versenye a németországi Oberhofban zajló sílövő-világbajnokság utolsó napján, vasárnap.

Fotó: Getty Images

 

A korábban öt aranyat és egy ezüstöt begyűjtő Johannes Thingnes Bö hiába vezetett, a 15 kilométeres táv utolsó lövészeténél elhibázta az utolsó célpontot, s végül harmadikként ért be.   

A végig hibátlanul célzó, váltóban olimpiai bajnok Samuelsson pályafutása első nagy egyéni győzelmét aratta, és 9.6 másodperccel előzte meg honfitársát, akinek két büntetőkört kellett teljesítenie.   

A norvégok 29 éves szupersztárja, Bö ugyan ezúttal lemaradt az aranyéremről, de így is ő lett az első férfi biatlonos, aki egy vb-n hét érmet is begyűjtött: öt első, valamint egy második és egy harmadik hellyel távozik Oberhofból. Korábban mindössze honfitársának, Marte Olsbu Röiselandnak sikerült az – még 2020-ban, Antholzban – hogy mind a hét versenyében dobogós helyen végezzen, akkor ő is öt aranyat szerzett a nők között.   

Az ötszörös olimpiai bajnok Bö jelenleg 17-szeres világbajnok. A rekordot a szintén norvég Ole Einar Björndalen tartja 20 vb-arannyal.

SÍLÖVŐ-VILÁGBAJNOKSÁG
FÉRFI TÖMEGRAJTOS VERSENY (15 km)
1.
Sebastian Samuelsson (Svédország) 36:42.8 p (0 büntetőkör)
2. Martin Ponsiluoma (Svédország) 36:52.4 (2)
3. Johannes Thingnes Bö (Norvégia) 37:21.6 (3)

2023.03.14 19:40:49

Téli sportok nemzetisport.hu

Stefan Kraft és Manuel Fettner állhatott még dobogóra az 1994-es téli olimpia helyszínén.

2023.02.26 08:45:40

Téli sportok nemzetisport.hu

Az európai ifjúsági olimpiai fesztiválon szuper-G-ben diadalmaskodott, s írt sporttörténelmet.

2023.02.19 14:55:04

Téli sportok nemzetisport.hu

A norvég Johannes Thingnes Bö a hetedik érmét is begyűjtötte Oberhofban.

2023.02.05 12:18:21

Téli sportok nemzetisport.hu

A vk-győzelmek örökranglistáján utolérheti az utolérhetetlennek gondolt Ingemar Stenmarkot.