Síugrás: Freund három nap alatt másodszor nyert

Vágólapra másolva!
2014.02.28. 18:52
A finnországi Lahtiban folytatódott a síugrók világkupa-sorozata. A pénteki versenyt a német Severin Freund nyerte az osztrák Stefan Kraft és a lengyel Kamil Stoch előtt.

Az első sorozatot Freund nyerte 131 méteres ugrással, s bár az osztrák Gregor Schlierenzauer egy méterrel túlugrotta, a zsűritől gyengébb pontszámot kapott, így 2.3 ponttal elmaradt mögötte, míg a harmadik az összetett világkupában vezető szlovén Peter Prevc lett, de az ő hátránya már több mint hat pont volt. Az után következőknél azonban elég szoros volt az állás, hiszen még a kilencedik osztrák Stefan Kraft is tíz ponton belül volt az éllovashoz képest.

Amikor Kraft a második sorozatban sorra került, akkor honfitársa, Michael Hayböck állt az élen, egy 127 méteres ugrással, de Kraft a nap addigi leghosszabb ugrásával 134 méterig szállt, amivel másfél méterre közelítette meg a sáncrekordot. Nem csoda, hogy az utána következők mind mögé szorultak, még a Szocsiban két aranyat nyerő lengyel Kamil Stoch is csak a második helyre szorult, amikor már csak hárman voltak hátra.

Prevc is csak 123 és félig jutott, és ezzel még Stoch is megelőzte, de Schlierenzauer még rosszabbul járt: 115 és fél méterrel a hetedik helyig csúszott vissza. Freund előnye viszont túl nagy volt, ráadásul 127 és fél méterig jutott, így végül magabiztosan, tizenegy ponttal nyerte a versenyt, s a szerdai faluni győzelme után immár másodszor ünnepelhetett a héten.

Síugró-vk, Lahti (Finnország)
HS 130
1. Severin Freund (német) 276.6 (131.0; 127.5)
2. Stefan Kraft (osztrák) 265.6 (125.0; 134.0)
3. Kamil Stoch (lengyel) 259.8 (127.0; 124.5)
A VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Peter Prevc (szlovén) 1038
2. Kamil Stoch (lengyel) 1031
3. Severin Freund (német) 827

Ugyancsak Lahtiban rendezték meg az északiösszetett-versenyzők újabb világkupa-versenyét. A győzelmet a német Johannes Rydzek szerezte meg a japán Vatabe Akito és a német Eric Frenzel előtt.

A síugrást az osztrák Wilhem Denifl nyerte 128 és fél méteres ugrással, s így 6 másodperccel vághatott neki korábban a 10 km-es sífutásnak, mint az összetett világkupában toronymagasan vezető Frenzel. Az első „tusát" a harmadik helyen záró Christoph Bieler hátránya már 11 másodperc volt.

A futás során az éllovas hármas gyorsan összeállt, akikhez még Rydzek is csatlakozott, s fél távig így haladtak, ám ezután utóbbi robbantott, s gyorsan nagyjából húsz másodperces előnyre tett szert. A többiekhez ráadásul feljött a hatodik helyről rajtoló Vatabe Akito és a német Tino Edelmann is, míg Denifl leszakadt.

A japán aztán Rydzek nyomába eredt, de már kicsit későn, s a célban így is hét másodperc maradt közöttük a különbség. A harmadik helyért Edelmann és Frenzel hajrázott nagyot, s közöttük a célfotó utóbbi javára döntött, aki így három versennyel az idény vége előtt bebiztosította végső vk-sikerét, s így megvédte címét.

Északiösszetett-vk
GUNDERSEN-VERSENY
1. Johannes Rydzek (német) 24:27.8
2. Vatabe Akito (japán) +7.0
3. Eric Frenzel (német) +20.6
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Eric Frenzel (német) 913
2. Vatabe Akito (japán) 581
3. Johannes Rydzek (német) 543

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik