Sífutás: Richardson nyerte meg az 50 km-es oslói klasszikust

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.08. 16:50
A norvégiai Oslóban férfi klasszikus stílusú 50 km-es tömegrajtos versennyel folytatódott a sífutók világkupa-sorozata, amelyen a győzelmet a svéd Daniel Richardsson szerezte meg, míg ugyanitt az északiösszetett-vk-ban a német Johannes Rydzek diadalmaskodott.

A sífutóversenyen hárman tudtak elszakadni a mezőnytől, Richardson mellett az összetett vk-ban vezető norvég Martin Johnsrud Sundby és az őt üldöző orosz Alekszandr Legkov. Aztán a végét már az orosz sem bírta, a svéd azonban csak a hajrában tudta megelőzni Sundbyt.

Északi összetettben a francia Francois Braud nyerte meg a síugrást Rydzek és a finn Ilkka Herola előtt. Ők hárman aztán végig együtt is maradtak, akikhez a 12. helyről, több mint félperces hátrányból a norvég Magnus Moan is fel tudott zárkózni. Ez azonban olyan sok energiát vett ki belőle, hogy a hajrát már nem bírta a némettel, s végül meg kellett elégednie a második hellyel, míg a harmadik Braud lett. Rydzek sorozatban harmadik vk-versenyét nyerte meg.

Sífutó-vk, Oslo (Norvégia)
FÉRFI 50 KM (SZABAD STÍLUS)
1. Daniel Richardsson (svéd) 2:07:29.5
2. Martin Johnsrud Sundby (norvég) +8.2
3. Alekszandr Legkov (orosz) +14.5
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA
1. Martin Johnsrud Sundby (norvég) 1288
2. Alekszandr Legkov (orosz) 811
3. Chris Andre Jespersen (norvég) 739
Északiösszetett-vk
GUNDERSEN-VERSENY
1. Johannes Rydzek (német) 24:50.6 perc
2. Magnus Moan (norvég) +0.6 mp
3. Francois Braud (francia) +4.5
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA
1. Eric Frenzel (német) 980 pont
2. Johannes Rydzek (német) 743
3. Vatabe Akito (japán) 630
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik