Sílövő-vb: Bö az üldözéses versenyben is legyőzhetetlen

Vágólapra másolva!
2023.02.12. 17:20
null
Johannes Bö az üldözéses versenyben is legyőzhetetlen volt (Fotó: Getty Images)
Johannes Bö nyerte meg vasárnap a férfiak 12,5 kilométeres üldözéses versenyét a németországi Oberhofban zajló sílövő-világbajnokságon.

Az ötszörös olimpiai és immár 15-szörös világbajnok norvég sportoló sikeréhez kétség sem férhetett, hiszen sprintgyőzelmének köszönhetően amúgy is 15 másodperces előnnyel rajtolhatott, ráadásul a négy lövészet során egyszer sem rontott, így a célegyenesben a közönség felé fordulva féltérdre ereszkedve ünnepelte újabb fölényes diadalát. Az összetett világkupában éllovas 29 éves sztárt még öt vb-arany választja el a sportág legeredményesebb alakjától, a szintén norvég Ole Einar Björndalentől, az Oberhofban háromból három aranynál tartó Bönek még négy száma lesz a németországi városban

Mögötte több mint egyperces hátránnyal a mezőny másik hibátlanul célzó tagja, a mostani versenyt harmadik helyről kezdő honfitársa, az ugyancsak olimpiai és ötszörös világbajnok Sturla Holm Laegreid futott be másodikként.

A bronzéremért öten csatáztak, de az utolsó, negyedik lövészetnél mindannyian legalább kétszer célt tévesztettek, azaz kétszer 150 méteres büntetőkör várt rájuk. A célegyeneshez érve a váltóval olimpiai bajnok svéd Sebastian Samuelsson és a háromszoros olimpiai és 11-szeres világbajnok norvég Tarjei Bö maradt versenyben a dobogóért, a sprintbefutóban aztán előbbi bizonyult gyorsabbnak.

A vb kedden a férfiak 20 kilométeres egyéni versenyével folytatódik.

Remek lövészetének köszönhetően Julia Simon nyerte vasárnap a nők 10 kilométeres üldözéses versenyét.

Az összetett világkupában élen álló francia versenyző több mint egyperces hátránnyal csak a tizedik helyről rajtolhatott a sprintversenyben mutatott gyengébb szereplése miatt, csakhogy a lövészet első három sorozatában egyszer sem hibázott, így hamar az élen találta magát. A negyedik, utolsó lövészethez együtt érkezett a sprintben győztes, de addig kétszer is célt tévesztő, így kétszer 150 méteres büntetőkörre kényszerülő német Denise Herrmann-Wickkel.

Az aranyérem a lövészet során eldőlt, mert az első egyéni vb-diadalát ünneplő a 26 éves Simon egyszer hibázott, riválisa pedig kétszer. A harmadik helyért két norvég és egy német sílövő csatázott, közülük a skandinávok háromszoros olimpiai és 12-szeres világbajnok versenyzője, Marte Olsbu Röiseland célzott hibátlanul a negyedik sorozatban, így ő állhatott fel a dobogó legalsó fokára.

Férfi üldözéses verseny, 12,5 km
1. Johannes Thingnes Bö (Norvégia) 33:34.5 perc (0 lőhiba)
2. Sturla Holm Laegreid (Norvégia) 1:11.2 perc hátrány (0)
3. Sebastian Samuelsson (Svédország) 1:54.1 perc h. (2)

Női üldözéses verseny, 10 km
1. Julia Simon (Franciaország) 32:00.8 perc (1 lőhiba)
2. Denise Herrmann-Wick (Németország) 27.0 mp hátrány (4)
3. Marte Olsbu Röiseland (Norvégia) 37.7 mp h. (3)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik