Szocsi 2014: az Űrállomásra és az Északi-sarkra is eljut az olimpiai láng

MTI MTIMTI MTI
2011.10.25. 17:48
Címkék
A világűrbe, az Északi-sarkra és egy ötezres hegycsúcsra is eljut majd a 2014-es szocsi téli olimpia lángja.

Dmitrij Csernyisenko, a szervezőbizottság elnöke kedden közölte, hogy minden idők legnagyobb szabású fáklyaváltóján dolgoznak. Ennek során az ötkarikás jelkép többek között a Nemzetközi Űrállomásra (IIS), továbbá Oroszország legmagasabb csúcsára, az 5642 méteres Elbruszra is „ellátogat”.

A láng 2013. október 7-én érkezik meg Athénból Moszkvába, majd az onnan 9000 km-re található Vlagyivosztokba utaztatják. A 2014. február 7-én kezdődő játékokig hátralévő 123 napban aztán 40 ezer km-es útja során végigjárja az egész orosz föderációt.

„Ez megfelel az Egyenlítő hosszának, és nem tudom elképzelni, hogy valaha túlszárnyalják ezt a teljesítményt” – mondta Csernyisenko, hozzátéve: a fáklya a tervek szerint éppen 2014 településen halad majd át, és 30 ezer önkéntes vesz részt a stafétában.

Legfrissebb hírek

NHL: ebből nem lesz Hurricanes-söprés, a Montreal elvette riválisa hetek óta tartó veretlenségét

Amerikai sportok
35 perce

NBA: elsöprő roham a harmadik negyedben, a Knicks másodszor is nyert a Cavs ellen

Amerikai sportok
50 perce

Borbély Balázs: Szavakkal szinte leírhatatlan, milyen megtisztelő bajnoknak lenni az ETO-val

Labdarúgó NB I
1 órája

Bunting nyerte meg a darts PL alapszakaszának utolsó állomását

Egyéb egyéni
7 órája

Borbély Balázs: Szavakkal szinte leírhatatlan, milyen megtisztelő bajnoknak lenni az ETO-val; Szűcs Tamás: Sergio Navarro volt a legjobb edzőm

E-újság
8 órája

Jelen- és jövőkép – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Pénteki sportműsor: a németekkel játszunk a jégkorong-vb-n

Minden más foci
8 órája

Rekord: 274-en mászták meg a Mount Everestet egy nap alatt

Egyéb egyéni
9 órája
Ezek is érdekelhetik