Rövid pályás gyorskorcsolya-vk: negyedik a női váltó Saguenayban

MTI MTIMTI MTI
2011.10.31. 11:39
Címkék
Negyedikként végzett a magyar női váltó a rövid pályás gyorskorcsolyázók kanadai Saguenayban rendezett világkupájának záró napján.

A Heidum Bernadett, Keszler Andrea, Lajtos Szandra, Tóth Patrícia összetételű csapat a közép-európai idő szerint vasárnap éjszaka lezajlott döntőben Kína, Kanada és Japán váltója mögött végzett negyedikként, megelőzve a szabálytalanság miatt kizárt dél-koreai együttest.

A nemzetközi szövetség honlapjának beszámolójából az is kiderült, hogy Heidum egyéniben szintén remekelt: 1000 méteren B-döntős volt, s végül összesítésben hetedik lett. Lajtos ugyanezen a távon a 12. pozícióban zárt, Kónya Zsófia pedig a 26. helyen végzett. Az 500 méteres versenyszámban Keszler 20., Tóth 22., Dénes Veronika 28. lett összesítésben.

A férfiaknál 500-on Oláh Bence a 26., Nagy Konrád a 31. pozícióban zárt, 1000 méteren Béres Bence 21. lett, míg Liu Shaolin Sándor a selejtező első fordulójában búcsúzott büntetés miatt.

A rövid pályás gyorskorcsolyázók következő vk-versenyét december elején Japánban rendezik.

Legfrissebb hírek

A BL-nagykövet Juhász Roland örül, hogy legendák ellen futballozhat

Bajnokok Ligája
1 perce

NHL: ebből nem lesz Hurricanes-söprés, a Montreal elvette riválisa hetek óta tartó veretlenségét

Amerikai sportok
38 perce

NBA: elsöprő roham a harmadik negyedben, a Knicks másodszor is nyert a Cavs ellen

Amerikai sportok
53 perce

Borbély Balázs: Szavakkal szinte leírhatatlan, milyen megtisztelő bajnoknak lenni az ETO-val

Labdarúgó NB I
1 órája

Bunting nyerte meg a darts PL alapszakaszának utolsó állomását

Egyéb egyéni
7 órája

Borbély Balázs: Szavakkal szinte leírhatatlan, milyen megtisztelő bajnoknak lenni az ETO-val; Szűcs Tamás: Sergio Navarro volt a legjobb edzőm

E-újság
8 órája

Jelen- és jövőkép – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Pénteki sportműsor: a németekkel játszunk a jégkorong-vb-n

Minden más foci
8 órája
Ezek is érdekelhetik