Vancouver 2010: 3.5 milliárdan nézték tv-n keresztül az olimpiát

MTI MTIMTI MTI
2010.03.02. 12:14
Címkék
A 17 napon át tartó, s vasárnap zárult XXI. téli olimpián 15 sportág 86 versenyszámában avattak bajnokot Vancouverben. A szervezőbizottság statisztikái szerint 615 érmet és 1055 virágcsokrot osztottak ki a játékok ideje alatt.
Az ötkarikás esemény hivatalos honlapján olvasható összeállítás adatai szerint az eredményhirdetéseket három helyszínen tartották meg, 45 alkalommal a whistleri sí- és szánkóközpontban, 25-ször a megnyitó- és záróünnepségnek is helyet adó BC Place Stadionban, 16-szor pedig a viadalok helyszínein. Az olimpiára 82 nemzeti bizottság nevezte be sportolóit, s az eseményen 2632 versenyző vett részt. Négy évvel ezelőtt, Torinóban 80 országot 2508 sportoló képviselt. A kísérőkkel és a szakvezetőkkel együtt összesen 6500 volt a résztvevők száma. A játékok lebonyolításában a külső vállalkozókkal együtt 50 ezer ember működött közre, ebből 18 500 önkéntes, akik közül 6500-an a március 12. és 21. között sorra kerülő paralimpián is segítenek majd. Több mint 96 ezer hivatalos akkreditációt osztottak ki, míg a médiát több mint 10 ezer televíziós, rádiós, újságíró és fotós képviselte. A tévéképernyőkön keresztül becsült adat szerint 3.5 milliárd néző követte figyelemmel az olimpiát, a közvetítés teljes időtartama pedig Torinóhoz képest 47 százalékkal nőtt. Az esemény 15. napján 33.1 millió kanadai, azaz a lakosság 99 százaléka nézte hosszabb-rövidebb ideig a televíziós közvetítést. Az olimpiára 1.6 millió belépőjegyet bocsátottak ki, s a szurkolók összesen félmilliárd dollárt költöttek a helyszíneken kínált különböző emléktárgyakra. A hivatalos honlapnak rekordszámú, 275 millió látogatója volt. Másfél éve a pekingi nyári játékok weboldalát 105 millióan keresték fel.
Legfrissebb hírek

Tóth Balázs: Jó lenne szintet lépni

Légiósok
43 perce

Clayton nyert Brightonban, és újra első a darts Premier League-ben

Egyéb egyéni
5 órája

Pénteki sportműsor: Puskás Akadémia–ETO FC és Ferencváros–Diósgyőr az NB I-ben

Minden más foci
7 órája

50 nap múlva BL-döntő a Puskásban!; Tóth Balázs: Jó lenne szintet lépni

E-újság
7 órája

Férfi kosár Euroliga: Isztambulban nyert a Real Madrid, négy csapat már biztosan negyeddöntős

Kosárlabda
7 órája

Videó: VAR-ozás után adták meg Mocsi gólját, simán nyert a Rizespor

Légiósok
8 órája

Semmi sem lehetetlen – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
8 órája

Melbourne-i időutazás – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
8 órája
Ezek is érdekelhetik