Megérkeztek Kanadából a magyar olimpikonok

2010.03.02. 16:02
null
Huszár Erika eredményesen szerepelt Vancouverben (Fotó: Veres Viktor)
Címkék
Hazaérkezett Vancouverből a magyar válogatott. A 2010-es téli olimpián szereplő csapatot szurkolók, és a sportolók hozzátartozói várták a SYMA-csarnokban.

A csapat tagjai vasárnapról hétfőre virradó éjjel, a záróünnepély után alig néhány órát alhattak. Légi járatuk ugyan csak nyolc órakor indult, de a szervezőbizottság figyelmeztető közlése szerint legalább három-négy órával korábban kint kellett lenniük a nemzetközi repülőtéren.

A Vancouver–Toronto–Bécs útvonalon érkező küldöttség kedd reggel érkezett a schwechati repülőtérre, ahonnan autóbusszal folytatta útját Budapestre, a SYMA-csarnok elé.

Szeretteik és több rajongó várta a megérkező sportolókat, akik ezúttal három olimpiai pontot szereztek Magyarországnak.

Sebestyén Júlia negyedik olimpiáján vett részt (Fotó: Veres Viktor)
Sebestyén Júlia negyedik olimpiáján vett részt (Fotó: Veres Viktor)

„Elégedettek lehetünk. A csapat a várakozásnak megfelelően szerepelt. Azt a célt tűztük ki, hogy pontot szerezzünk ismét, ami 26 év után Torinóban sikerült újra" – idézte a Magyar Olimpiai Bizottság honlapja Molnár Zoltán csapatvezetőt.

Eközben az is kiderült, hogy a magyar csapat pontszerzői a nyári olimpiáéval megegyező számítás alapján kapnak pénzjutalmat. A kormány – a szakállamtitkárság közleménye szerint – érvényben hagyta a 2008-as, pekingi nyári játékok után alkalmazott eredményességi jutalmazást, amely szerint az egyéni versenyben Huszár Erika 6. helyezése hatmillió, míg a Huszár Erika, Heidum Bernadett, Darázs Rózsa, Keszler Andrea összetételű csapat által elért 5. pozíció a versenyzőknek egyenként 5.6 millió forint jutalmat jelent.

„Csupán egy-két napot pihenek, hiszen márciusban még egyéni és csapatvilágbajnokság is vár rám, illetve ránk. De most nem is érzem fáradtnak magam. Boldognak annál inkább" – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Huszár Erika.

A Hoffmann Nóra, Zavozin Maxim duó a 23 induló között a 13. helyen zárta a jégtáncosok versenyét a Vancouverben. A páros hölgytagja elmondta: nem Magyarországon készülnek majd a vb-re.

„Hatalmas élmény volt az olimpia, örülök annak, hogy a közönségnek tetszett mindhárom programunk. Valószínűleg Moszkvában készülünk majd a márciusi világbajnokságra, Torinóban pedig szeretnénk becsusszanni a legjobb tízbe" – mondta Hoffmann.

Legfrissebb hírek

Tóth Balázs: Jó lenne szintet lépni

Légiósok
41 perce

Clayton nyert Brightonban, és újra első a darts Premier League-ben

Egyéb egyéni
5 órája

Pénteki sportműsor: Puskás Akadémia–ETO FC és Ferencváros–Diósgyőr az NB I-ben

Minden más foci
7 órája

50 nap múlva BL-döntő a Puskásban!; Tóth Balázs: Jó lenne szintet lépni

E-újság
7 órája

Férfi kosár Euroliga: Isztambulban nyert a Real Madrid, négy csapat már biztosan negyeddöntős

Kosárlabda
7 órája

Videó: VAR-ozás után adták meg Mocsi gólját, simán nyert a Rizespor

Légiósok
8 órája

Semmi sem lehetetlen – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
8 órája

Melbourne-i időutazás – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
8 órája
Ezek is érdekelhetik