Északi összetett: Lamy-Chappuis sikerével ért véget az idény

2010.03.14. 12:33
Címkék
Norvégia fővárosában, Oslóban zárult vasárnap az északi összetett versenyzők világkupa-sorozata. A viadalt az összetettben is győztes francia Jason Lamy-Chappuis nyerte meg az osztrák Felix Gottwald és a norvég Magnus Moan előtt.

Az ugrást követően a finn Ryynänen állt az élen, az összetett világkupát már megnyerő francia Lamy-Chappuis és honfitársa, a tavalyi vk-győztes Koivuranta előtt.

A francia a 10 kilométeres sífutás során gyorsan ledolgozta néhány másodperces hátrányát, a két versenyző a táv feléig együtt haladt. Ezután viszont a francia fokozatosan elszakadt a finntől, akire viszont egyre inkább feljött a kitűnő sífutó norvég Moan és az osztrák Gottwald, valamint Stecher.

A francia győzelmét ugyan senki sem veszélyeztette, a második helyért azonban nagy csata dúlt: Ryynänent a táv háromnegyedénél érték utol, ekkor Gottwald egy fokozattal nagyobb sebességre kapcsolt, s otthagyta a másik hármat. A harmadik helyre Moan jött be, aki ezzel az összetettben is harmadikként zárt.

NSO-ADATBANK: A szezon összes versenye egy helyen!

 ÉSZAKI ÖSSZETETT VK, OSLO (NORVÉGIA)
1. Jason Lamy-Chappuis (francia) 25:58.3
2. Felix Gottwald (osztrák) +14.5
3. Magnus Moan (norvég) +30.8
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA VÉGEREDMÉNYE:  
1. Jason Lamy-Chappuis (francia) 1155
2. Felix Gottwald (osztrák) 879
3. Magnus Moan (norvég) 747

Legfrissebb hírek

Ollie Watkins duplázott Bolognában; a Porto elképesztő öngól miatt nem nyert az El-negyeddöntő első meccsén

Európa-liga
5 perce

A Palace, a Mainz és a Sahtar is kapott gól nélkül nyert odahaza a Kl-ben

Európa-konferencialiga
7 perce

Párizsi döntetlennel, magabiztosan jutott negyeddöntőbe a Veszprém a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
56 perce

A magyar női jégkorong-válogatott győzelemmel hangolt a hazai rendezésű vb-re

Jégkorong
1 órája

A Kaposvár simán, a MÁV Előre nehezen nyert a férfi röplabdabajnokság elődöntőjében

Röplabda
2 órája

A GYHK nyerte meg a döntő első meccsét az Erste Ligában

Jégkorong
2 órája

Andy Robertson az idény végén távozik a Liverpooltól – hivatalos

Angol labdarúgás
2 órája

Bejött Inigo Pérez meccsterve, a Rayo három gólt rámolt be Vargáéknak a Kl-ben

Európa-konferencialiga
2 órája
Ezek is érdekelhetik