Remekeltek az olaszok a canmore-i vk-versenyen

2010.02.05. 22:43
null
Giorgio di Centa örülhetett a verseny végén (Fotó: Reuters)
Címkék
Magabiztos versenyzéssel Giorgio di Centa nyerte a férfi sífutók 15 kilométeres világkupaversenyét a kanadai Canmore-ban. A kétszeres olimpiai bajnok olasz jobb erőbeosztásának köszönhetően előzte meg honfitársát, Pietro Piller Cottrert. A nőknél a svéd Charlotte Kalla ellenállhatatlan volt.

A férfiaknál Tagscherer Zoltán is a rajtlistán szerepelt, ám a magyar versenyző végül nem indult el a viadalon. A vancouveri olimpia két nagy esélyese, a cseh Lukás Bauer és a norvég Petter Northug is a pihenésre szavazott.

Pietro Piller Cottrer kezdett a legjobban, az első ellenőrzőpontnál egy másodperccel megelőzte a svéd Marcus Hellnert. Az olasz később sem vett vissza a tempóból, és fokozatosan növelni tudta előnyét. A verseny harmadánál 3.4 másodperccel vezetett.

A második harmad végére Cottrer 7.4 másodpercre növelte fórját. Ekkor azonban minden megváltozott. Az éllovas elfáradt a nagy menetelésben, és a hajrá elején már egy másik olasz, Giorgio di Centa vette át a vezetést.

Az utolsó néhány kilométeren kiderült: a honfitárs sokkal jobban beosztotta erejét, kiválóan finiselve, 5.1 másodperces előnnyel megnyerte a viadalt.

A nők 10 kilométeres távján az oroszok uralták a verseny első szakaszát. A 1.9 kilométeres ellenőrző pontnál ugyanis nem a nagy esélyes, a lengyel Justyna Kowalczyk, hanem Natalija Koroszteljeva érte el a legjobb időt. Fórja azonban mindössze egyetlen másodperc volt.

Nem sokkal később, a táv negyedénél megfordult a sorrend, Kowalczyk állt az élre, és 7.7 kilométerig ott is maradt. Akkor azonban jött az addig szépen tartalékoló svéd Charlotte Kalla, és több másodperccel ellépett Kowalczyktól.

A lengyelen az sem segített, hogy utolsónak indult, így végig tudta, hogy az előtte levők milyen időt futottak, és hogy mennyi kell az első helyhez. Kalla végül közel tíz másodperces előnnyel végzett az élen.

SÍFUTÓ VILÁGKUPAVERSENY, CANMORE

Férfi 15 km (szabadstílus)

1. Giorgio di Centa (olasz) 34:08.0

2. Pietro Piller Cottrer (olasz) 34:13.1

3. Dario Cologna (svájci) 34:19.9

 

Az összetett vk állása (még 9 verseny van hátra)
1. Petter Northug (norvég) 1060 pont
2. Lukás Bauer (cseh) 763
3. Dario Cologna (svájci) 675 


SÍFUTÓ VILÁGKUPAVERSENY, CANMORE

Férfi 15 km (szabadstílus)

1. Charlotte Kalla (svéd) 25:00.6

2. Justyna Kowalczyk (lengyel) 25:10.3

3. Irina Hazova (orosz) 25:17.1

 

Az összetett vk állása (még 9 verseny van hátra)
1. Justyna Kowalczyk 1495 pont
2. Petra Majdic (szlovén) 1167
3. Aino Kaisa Saarinen (finn) 909

Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: Puskás Akadémia–ETO FC és Ferencváros–Diósgyőr az NB I-ben

Minden más foci
2 perce

Videó: VAR-ozás után adták meg Mocsi gólját, simán nyert a Rizespor

Légiósok
11 perce

Semmi sem lehetetlen – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
11 perce

Melbourne-i időutazás – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
12 perce

NS: 50 nap múlva BL-döntő a Puskásban!; Tóth Balázs: Jó lenne szintet lépni

E-újság
14 perce

Ollie Watkins duplázott Bolognában; a Porto elképesztő öngól miatt nem nyert az El-negyeddöntő első meccsén

Európa-liga
23 perce

A Palace, a Mainz és a Sahtar is kapott gól nélkül nyert odahaza a Kl-ben

Európa-konferencialiga
25 perce

Párizsi döntetlennel, magabiztosan jutott negyeddöntőbe a Veszprém a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik