A norvégoké a női sífutóváltó aranya

2010.02.25. 21:08
null
Björgen már harmadik aranyát nyerte (Fotó: Action Images)
Címkék
A női 4x5 km-es váltóversennyel folytatódtak csütörtökön a sífutók küzdelmei a téli olimpián. Az aranyérmet a Skofterud, Johaug, Steira, Björgen összeállítású norvég csapat nyerte a német és a finn válogatott előtt. Björgen már a harmadik aranyát és a negyedik érmét szerezte meg.
A hölgyeknél már az első váltásnál is eléggé szétszakadt a mezőny. Öt csapat lépett meg: a svédek, a norvégok, a németek, az amerikaiak és az olaszok. Az éremesélyesek közül ekkor az oroszoknak csaknem fél perc, a világbajnoki címvédő finneknek pedig 45 másodperc volt a hátrányuk, köszönhetően a korábbi sprintvilágbajnok Pirjo Muranen (Hannu Manninen húga) gyengélkedésének.

A második embereknél a norvég Johaug állt az élre, s diktálta a tempót, amelyet sem a svédek, sem az amerikaiak nem bírtak. Viszont felért melléjük Kowalczyk, aki el is ment a többiek mellett, de vele nem foglalkoztak, hiszen a lengyel váltó utolsó két tagja nem említhető egy szinten a mezőnnyel.

A németeknek viszont gondjaik voltak, így Kowalczyk mögött csak az olaszok és a norvégok tudták tartani a lépést, igaz, a váltásra már utóbbiaknak is tíz másodperc volt a hátrányuk. A finnek több mint negyven másodperces, a svédek pedig már majdnem egyperces hátrányt szedtek össze.

Ahogyan az várható volt, a harmadik etapban előbb az olasz Rupil, majd a norvég Steira hagyta le a lengyel Maciuszeket, sőt a norvég azzal a lendülettel a vezetést is átvette, igaz, lerázni nem tudta olasz riválisát. Közben a harmadik helyért is ádáz csata alakult ki, miután a lengyelt a német, a svéd, a finn és a francia váltó is utolérte, és az éllovasokra is feljöttek 16 másodpercre.

A norvégok befutó embere, Björgen viszont gyorsan lerázta Valbusát, s az eddig már két aranyat nyerő versenyző megállíthatatlanul menetelt az arany felé, miután még az üldözőkkel szemben is növelte előnyét. Az olaszt viszont egyre jobban megközelítette, majd utol is érte a finn Saarinen, a svéd Ingemarsdotter és a német Nystad.

A svéd azonban nem bírta a tempót, majd a német Nystad lépett meg, s így megszerezte hazájának az ezüstöt, míg a harmadik helyre a finnek jöttek be Saarinen révén.

 VANCOUVER 2010
SÍFUTÁS, NŐI 4x5 KM-ES VÁLTÓ  
1. Norvégia (Skofterud, Johaug, Steira, Björgen) 55:19.5
2. Németország (Zeller, Sachenbacher-Stehle, Gössner, Nystad) +24.6
3. Finnország (Muranen, Kuitunen, Roponen, Saarinen) +30.4
4. Olaszország (Follis, Longa, Rupil, Valbusa) +45.4
5. Svédország (Olsson, Pajala, Kalla, Ingemarsdotter) +59.4
6. Lengyelország (Marek, Kowalczyk, Maciuszek, Jaskowiec) +1:09.9
A TELJES EREDMÉNYLISTÁT IDE KATTINTVA OLVASHATJÁK.




Legfrissebb hírek

November végén dől el, hogy Szőke Balázs marad-e a kaposvári kosárcsapat edzője

Kosárlabda
5 perce

Gyűlölet, nem múló lelki teher, súlyos eltiltás, börtön – mi vár a tragikus ütközés másik szereplőjére?

Spanyol labdarúgás
6 perce

Marco Rossi: Urblík József lehet Szoboszlai Dominik helyettese

Magyar válogatott
14 perce

Sportlövő-vb: Rédecsi Máté jól áll gyorstüzelő pisztolyban, Jákó Miriam hetedik szabadpisztolyban

Egyéb egyéni
19 perce

Női röplabda Extraliga: elszakadt a Békéscsaba kapitányának keresztszalagja

Röplabda
42 perce

Cristiano Ronaldo fia bekerült a portugál U17-es válogatott keretébe

Minden más foci
54 perce

Urblík József, Pető Milán és Szendrei Ákos is bekerült Rossi keretébe, Szalai Attila visszatér

Magyar válogatott
59 perce

Moór Ádám szerezte az első magyar érmet az ifjúsági olimpián

Egyéb egyéni
1 órája