Aubert nyerte a zágrábi szlalom-versenyt

Vágólapra másolva!
2010.01.03. 13:57
null
Aubert negyedik világkupa-sikerének örülhetett (Fotó: Reuters)
Címkék
Horvátország fővárosában, Zágrábbban folytatódott a női alpesi sízők világkupa-sorozata, ahol vasárnap műlesikló futamot rendeztek. A győzelmet a francia Sandrine Aubert szerezte meg parádés második futamának köszönhetően, megelőzve az első futamban győztes osztrák Kathrin Zettelt. A harmadik a német színekben versenyző fiatalabbik Riesch-testvér, Susanne lett.

Az első futamban az elsőként induló osztrák Kathrin Zettel volt a leggyorsabb 59.26-os idővel. Mögötte honfitársnője, a legutóbbi lienzi versenyt megnyerő Marlies Schild volt a második, míg a versenyszám világbajnoka, a német Maria Riesch a harmadik. Köztük azonban alig két tizedmásodperc volt a különbség, sőt összesen tízen tudtak Zettelhez képest egy másodperces hátrányon belül a célba érni, ami izgalmas második futamot ígért.

Amikor már csak az első tíz volt hátra a második futamban, akkor az olasz Manulea Mölgg vezetett a versenyben, míg az összetett világkupa éllovasa, az amerikai Lindsay Vonn nem tudta befejezni a versenyt.

A svéd Pietilae-Holmner Mölgghöz képest növelni tudta az előnyét, így átvette a vezetést, igaz, nem sokáig, mert a soron következő szlovén Maze nála is gyorsabb volt. Az olasz Gius viszont nem, ő már az első ellenőrzőpontnál is lassabb volt Mazénál, ráadásul ezt követően nagyot hibázott, és végül 12 másodperces hátránnyal az utolsó helyen ért célba.

Ezt követően a német Susanne Riesch – a világbajnoknő húga – rajtolt, és fél másodpercet vert Mazéra. Őt a cseh Zahrobska sem tudta megelőzni, mi több, Mazénál is csak egy századdal volt jobb. A finn Poutiainen még náluk is gyengébben ment, csak az ötödik helyen ért célba.

Nem így a francia Aubert, aki végül 74 századdal ért be gyorsabban a fiatalabbik Rieschnél. Ráadásul az idősebbet is megelőzte, hiszen Maria csaknem egy másodpercet kapott tőle. Már csak a két osztrák versenyző volt hátra, ekkor Aubert vezetett, Susanne Riesch állt a második helyen.

Marlies Schild, ha csak néhány századdal is, de lassabb volt Aubertnél az első és a második időmérő pontnál is, a célba viszont már nem tudott beérni, maradt tehát Aubert az élen.

A franciával Kathrin Zettel sem bírt, három tizedmásodperces előnyéből végül több, mint négytizedes hátrány lett, és kénytelen volt beérni a második hellyel, míg Aubert a negyedik világkupa-sikerének örülhetett.

Ami az összetett világkupát illeti: az ezúttal negyedik helyen végző német Maria Riesch vette át a vezetést a pont nélkül záró Vonn előtt.

ALPESISÍ-VK, ZÁGRÁB (HORVÁTORSZÁG) 
NŐI MŰLESIKLÁS  
1. Sandrine Aubert (francia) 2:00.36
2. Kathrin Zettel (osztrák) +0.43
3. Susanne Riesch (német) +0.74
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA  
1. Maria Riesch (német) 599 pont
2. Lindsay Vonn (amerikai) 594
3. Kathrin Zettel (osztrák) 569

Legfrissebb hírek

Nyerő mesterhármas a ráadásban, emberhátrányban – ilyen is történt a Magyar Kupa szombati nyitányán

Labdarúgó NB I
38 perce

„Bernie kinézett az ablakon a Halászbástyára és közölte, hogy ide kell hozni a versenyt” – Dávid Sándor-interjú

F1
38 perce

Kézilabda: veretlenül középdöntős az U17-es leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
40 perce

Világkupa-ezüstérmes a magyar speciális olimpikon labdarúgó-válogatott

Minden más foci
1 órája

Komáromi vereség Nagymihályban

Minden más foci
1 órája

Micsoda dobás! Halász Bence majdnem egy méterrel megdöntötte az egyéni csúcsát – videó

Atlétika
1 órája

Hat magyar érem a Teqball Tour budapesti rajtján

Egyéb egyéni
1 órája

Öttusa: eddig az összes idei világversenyen dobogón a magyar fiatalok

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik