Sílövészet: Helena Jonsson hibátlan és verhetetlen Pokljukában is

2009.12.17. 12:35
Címkék
A szlovéniai Pokljukában folyatódott a sílövők világkupa-sorozata, ahol csütörtök délelőtt a női 15 km-es egyenként indítású versenyt rendezték meg. A győzelmet az összetett világkupa címvédője és éllovasa, a svéd Helena Jonsson szerezte meg honfitársnője, Anna-Carin Olofsson, illetve a szlovák Anastasiya Kuzmina előtt.
Két hete az östersundi nyitóversenyt a világkupa címvédője és jelenlegi éllovasa, a svéd Helena Jonsson nyerte meg, s ezúttal is remekül kezdett. Igaz, az első lövészetet még csak a negyedik helyen zárta, amelyben még három német versenyző – Neuner, Hauswald és Henkel – előzte meg, ám a második, álló lövészetben előbbi kettő hármat, utóbbi pedig egyet elhibázott, így ők jelentősen visszaestek.

A második lövészetet követően így Jonsson vette át a vezetést, és mivel ezt követően sem rontott egyszer sem, 43:04.1-es idővel teljesen megérdemelten szerezte meg  idei harmadik győzelmét. Bár az utolsó lövészetnél még szorongatta őt Gregorin, ám akkor a szlovén kétszer is rontott.

Nem így Jonsson honfitársnője, Anna-Carin Olofsson, aki az első lövészetében egyet hibázott, azt követően azonban egyszer sem, így remek futással feljött a második helyre, s erősítette meg második helyét az összetett vk-ban. A dobogó harmadik fokára az elsőként rajtoló szlovák Anastasiya Kuzmina állhatott fel, aki egy lövőhibával és mintegy félperces hátránnyal végzett.

 SÍLÖVŐ-VK, POKLJUKA (SZLOVÉNIA)
NŐI 15 KM-ES EGYENKÉNTI INDÍTÁSOS  
1. Helena Jonsson (svéd) 43:04.1 (0)
2. Anna-Carin Olofsson (svéd) +22.6 (1)
3. Anastasiya Kuzmina (szlovák) +27.3 (1)
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:  
1. Helena Jonsson (svéd) 277
2. Anna-Carin Olofsson (svéd) 234
3. Olga Medvedceva (orosz) 184

Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: Puskás Akadémia–ETO FC és Ferencváros–Diósgyőr az NB I-ben

Minden más foci
55 perce

50 nap múlva BL-döntő a Puskásban!; Tóth Balázs: Jó lenne szintet lépni

E-újság
1 órája

Férfi kosár Euroliga: Isztambulban nyert a Real Madrid, négy csapat már biztosan negyeddöntős

Kosárlabda
1 órája

Videó: VAR-ozás után adták meg Mocsi gólját, simán nyert a Rizespor

Légiósok
1 órája

Semmi sem lehetetlen – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Melbourne-i időutazás – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
1 órája

Ollie Watkins duplázott Bolognában; a Porto elképesztő öngól miatt nem győzött az El-negyeddöntő első meccsén

Európa-liga
1 órája

A Palace, a Mainz és a Sahtar is kapott gól nélkül nyert odahaza a Kl-ben

Európa-konferencialiga
1 órája
Ezek is érdekelhetik