Sífutás: páros norvég siker sprintben Northug és Björgen révén

2009.12.19. 14:02
Címkék
A szlovéniai Roglában klasszikus stílusú sprintversenyekkel folytatódott a sífutók világkupa-sorozata. Mindkét nemnél norvég siker született: a hölgyeknél Marit Björgen, a férfiaknál Petter Northug győzött. Az előbbi átvette a vezetést az összetett világkupában, utóbbi pedig már ezt megelőzően is első volt.
A hölgyeknél a selejtezőben – a világbajnok olasz Arianna Follis távollétében – a lengyel Justyna Kowalczyk érte el a legjobb időt, s magabiztosan jutott be a döntőbe is a norvég Marit Björgen, az összetett világkupa éllovasa, az ezúttal hazai pályán versenyző szlovén Petra Majdic, valamint a finn Aino Kaisa Saarinen és két svéd versenyző társaságában.

A lengyel a fináléban is az élre vágott, ám Björgen egy lejtőn lehagyta. A többiek igencsak lemaradtak. Ők ketten fej-fej mellett haladtak a célegyenesben, de a vége a norvégnak sikerült jobban, ő lett az első, és győzelmével átvette a vezetést az összetett vk-ban. A harmadik helyre Majdic ért be.

A férfiaknál az amerikai Andy Newell érte el a legjobb időt a selejtezőben, igaz, ő a fináléba csak idővel tudott bejutni, ahová az összetett világkupa éllovasa, a norvég Petter Northug, valamint címvédője, a svájci Dario Cologna került még be a svéd Jesper Modinnal, az orosz Kjukovval és a német Tobias Angererrel.

Ahogyan az elődöntőben, úgy a fináléban is Northug és Cologna állt az élre a rajt után, de aztán Angerer megelőzte őket féltávnál, jelentős különbség viszont nem alakult ki. A hajrában Northug állt az élre, és a végén „szokás szerint" mindenkit faképnél hagyott. A második helyre meglepetésre Angerer ért be Modin előtt.

 SÍFUTÓ-VK, ROGLA (SZLOVÉNIA)
FÉRFI SPRINT  
1. Petter Northug (norvég) 4:09.9
2. Tobias Angerer (német) +1.2
3. Jesper Modin (svéd) +1.8
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:  
1. Petter Northug (norvég) 340
2. John Kristian Dahl (norvég) 200
3. Ola Vigen Hattestad (norvég) 170
NŐI SPRINT  
1. Marit Björgen (norvég) 4:28.8
2. Justina Kowalczyk (lengyel) +0.4
3. Petra Majdic (szlovén) +3.4
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:  
1. Marit Björgen (norvég) 362
2. Petra Majdic (szlovén) 332
3. Aino Kaisa Saarinen (finn) 307

Legfrissebb hírek

Clayton nyert Brightonban, és újra első a darts Premier League-ben

Egyéb egyéni
2 órája

Pénteki sportműsor: Puskás Akadémia–ETO FC és Ferencváros–Diósgyőr az NB I-ben

Minden más foci
4 órája

50 nap múlva BL-döntő a Puskásban!; Tóth Balázs: Jó lenne szintet lépni

E-újság
4 órája

Férfi kosár Euroliga: Isztambulban nyert a Real Madrid, négy csapat már biztosan negyeddöntős

Kosárlabda
4 órája

Videó: VAR-ozás után adták meg Mocsi gólját, simán nyert a Rizespor

Légiósok
4 órája

Semmi sem lehetetlen – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
4 órája

Melbourne-i időutazás – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
4 órája

Ollie Watkins duplázott Bolognában; a Porto elképesztő öngól miatt nem győzött az El-negyeddöntő első meccsén

Európa-liga
5 órája
Ezek is érdekelhetik