Északi összetett: Lamy-Chappuis hajrája újra győzelmet ért Ramsauban

Vágólapra másolva!
2009.12.19. 16:20
Címkék
Az ausztriai Ramsauban folytatódott az északi összetett versenyzők világkupa-sorozata. A győzelmet a pénteki versenyhez hasonlóan az összetett világkupa éllovasa, a francia Jason Lamy-Chappuis szerezte meg a német Tino Edelmann és az életében először vk-dobogóra kerülő olasz Alessandro Pittin előtt.

Az ugrás után a német Tino Edelmann állt az élen, a japán Kato Taihei és a pénteki versenyt megnyerő, az összetettben vezető francia Jason Lamy-Chappuis előtt. A különbség azonban a futásra átszámítva csak néhány másodperc volt az élmezőnyben, így eléggé összesűrűsödött a mezőny.

A táv kétharmadánál hatan elszakadtak a többiektől, két kilométerrel a vége előtt pedig a tizenkilencedikként rajtoló osztrák Gottwald robbantott. A többiek nem bírták tartani vele a lépést, s úgy tűnt: simán nyer. A célegyenesben azonban utolérték, s négyen is elmentek mellette. A győzelmet végül, ahogyan pénteken is a francia Lamy-Chappuis szerezte meg a német Edelmann és az olasz Pittin előtt.

 ÉSZAKI ÖSSZETETT VK, RAMSAU (AUSZTRIA)
1. Jason Lamy-Chappuis (francia) 25:45.6
2. Tino Edelmann (német) +2.1
3. Alessandro Pittin (olasz) +3.7
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:  
1. Jason Lamy Chappuis (francia) 505
2. Tino Edelmann (német) 384
3. Eric Frenzel (német) 240

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: F1-es időmérő a Hungaroringen, úszó-vb Szingapúrban, NB I FTC-meccsel

Birkózás
5 órája

Megtört a jég: Kós Hubert a világ előtt; McLaren-uralom a Hungaroringen

E-újság
5 órája

Családi kör – Kovács Erika jegyzete

Vizes vb 2025
5 órája

Vízidémonok – Csinta Samu publicisztikája

Úszás
5 órája

NS-kitüntetés: Bernie Ecclestone-t és kollégáinkat is köszöntötték

F1
6 órája

Az Atalanta ragaszkodik Lookman vételárához; vb-ezüstérmes védőt igazolt a Real Sociedad – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
6 órája

2. Bundesliga: Dárdai Mártont lecserélték, a Hertha vereséggel kezdett

Német labdarúgás
6 órája

„Semmi sem működik” – Verstappen pocsék napon van túl a Hungaroringen

F1
7 órája
Ezek is érdekelhetik