Északi összetett: Lamy-Chappuis a második vk-versenyét nyerte idén

2009.12.05. 14:40
Címkék
Norvégiában folytatódott az északi összetett síelők világkupa-sorozata, ám hóhiány miatt nem az eredetileg kijelölt Trondheimben, hanem az 1994-es olimpia helyszínén, Lillehammerben. Az első helyen a már az ugrást is megnyerő francia Jason Lamy-Chappuis végzett, mindössze egytized másodperccel megelőzve a norvég Petter Tandét, a harmadik pedig a német Eric Frenzel lett.
Az összetett vk-ban vezető finn Hannu Manninen nem állt rajthoz, és távollétében az első napi ugrást a francia Jason Lamy-Chappuis nyerte meg két német (Eric Frenzel és Tino Edelmann), az osztrák Wilhelm Denifl és a norvég Petter Tande előtt.

Ők öten gyakorlatilag a 10 km-es sífutás rajtját követően összeálltak, s a viadal nagy részében együtt haladtak. A táv harmadánál aztán Denifl leszakadt, így csak négyen maradtak, de ők az utolsó kilométerre is együtt fordultak. A hajrá aztán a franciának sikerült a legjobban, aki egy tizedmásodperccel verte meg a norvég Tandét, míg a dobogó harmadik fokára az első két idei versenyen is bronzérmes Frenzel állhatott fel.

A világkupa élére az idei három viadalból kettőt megnyerő Lamy-Chappuis állt, míg a második helyen holtversenyben Manninen, Tande és Frenzel áll, 65 ponttal leszakadva.

ÉSZAKI ÖSSZETETT VK, LILLEHAMMER (NORVÉGIA)  
1. Jason Lamy-Chappuis (francia) 24:25.9
2. Petter Tande (norvég) +0.1
3. Eric Frenzel (német) +1.5
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA HÁROM VERSENY UTÁN:  
1. Jason Lamy-Chappuis (francia) 245
2. Hannu Manninen (finn) 180
2. Petter Tande (norvég) 180
2. Eric Frenzel (német) 180
Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: Puskás Akadémia–ETO FC és Ferencváros–Diósgyőr az NB I-ben

Minden más foci
55 perce

50 nap múlva BL-döntő a Puskásban!; Tóth Balázs: Jó lenne szintet lépni

E-újság
1 órája

Férfi kosár Euroliga: Isztambulban nyert a Real Madrid, négy csapat már biztosan negyeddöntős

Kosárlabda
1 órája

Videó: VAR-ozás után adták meg Mocsi gólját, simán nyert a Rizespor

Légiósok
1 órája

Semmi sem lehetetlen – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Melbourne-i időutazás – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
1 órája

Ollie Watkins duplázott Bolognában; a Porto elképesztő öngól miatt nem győzött az El-negyeddöntő első meccsén

Európa-liga
1 órája

A Palace, a Mainz és a Sahtar is kapott gól nélkül nyert odahaza a Kl-ben

Európa-konferencialiga
1 órája
Ezek is érdekelhetik