Alpesi sí: három osztrák váltotta a két svájcit az élen

2009.12.11. 14:56
Címkék
A franciaországi Val d'Isere-ben szuperkombinációval folytatódott a férfi alpesi sízők világkupa-sorozata. Az első futam után még két svájci (Sandro Viletta és Carlo Janka) állt az élen, ám a műlesiklást követően már az osztrákok örülhettek, hiszen három versenyzőjük – Raich, Hirscher és Baumann – is a dobogóra állhatott, az olasz Mölgg-gel együtt.
Rendhagyó módon ezúttal nem lesiklás, hanem szuper óriás-műlesiklás jelentette az első felvonást, amelyben némi meglepetésre a svájci Sandro Viletta volt a leggyorsabb, 21 századdal megelőzve honfitársát, az előző hétvégén három versenyből hármat megnyerő, így az összetett világkupában vezető Carlo Jankát, 39-cel az osztrák Marcel Hirschert, 68-cal Benjamin Raichot, de még az összetett vk címvédője, a norvég Aksel Lund Svindal is egy másodpercen belül érkezett a célba.

Amikor az első hat sorra került, az olasz Manfred Mölgg vezetett (a második legjobb műlesiklóidővel). Az osztrák Romed Baumann két futam alapján századra azonos időt ért el, így ekkor holtversenyben álltak az élen. A szám világbajnoka, Svindal igencsak elmaradt tőlük, ám Raich több mint másfél másodperces előnnyel ért a célba. Honfitársa, Hirscher is csak a második helyre volt jó mögötte.

Ekkor már csak a két svájci volt hátra. Jankának nem sikerült folytatnia a sorozatát, már az első időmérő pontot követően is hátrányban volt, aztán pedig ki is esett. Vilettának sem ment, ő végül csak a hetedik idővel ért célba. Így aztán hármas osztrák sikerrel zárult a verseny, megspékelve egy holtversenyes olasz harmadik hellyel.

Az összetett világkupában továbbra is Carlo Janka vezet, ám a második pozícióba a most győztes Raich jött fel az ezúttal ugyancsak kieső Didier Cuche elé.

 ALPESISÍ-VK, VAL D'ISERE (FRANCIAORSZÁG)
FÉRFI SZUPERKOMBINÁCIÓ  
1. Benjamin Raich (osztrák) 02:07.7
2. Marcel Hirscher (osztrák) +0.89
3. Romed Baumann (osztrák)  
és Manfred Mölgg (olasz) +1.55
AZ ÖSSZETETT VK ÁLLÁSA:  
1. Carlo Janka (svájci) 460
2. Benjamin Raich (osztrák) 381
3. Didier Cuche (svájci) 355

Legfrissebb hírek

Clayton nyert Brightonban, és újra első a darts Premier League-ben

Egyéb egyéni
2 órája

Pénteki sportműsor: Puskás Akadémia–ETO FC és Ferencváros–Diósgyőr az NB I-ben

Minden más foci
4 órája

50 nap múlva BL-döntő a Puskásban!; Tóth Balázs: Jó lenne szintet lépni

E-újság
4 órája

Férfi kosár Euroliga: Isztambulban nyert a Real Madrid, négy csapat már biztosan negyeddöntős

Kosárlabda
4 órája

Videó: VAR-ozás után adták meg Mocsi gólját, simán nyert a Rizespor

Légiósok
4 órája

Semmi sem lehetetlen – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
4 órája

Melbourne-i időutazás – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
4 órája

Ollie Watkins duplázott Bolognában; a Porto elképesztő öngól miatt nem győzött az El-negyeddöntő első meccsén

Európa-liga
4 órája
Ezek is érdekelhetik