Gyorskorcsolya: bejutott a legjobb nyolc közé a női váltónk

2009.09.25. 13:18
Címkék
Ismét bejutott a legjobb nyolc közé a Huszár Erika, Heidum Bernadett, Keszler Andrea, Darázs Rózsa összetételű váltó, ezúttal a világkupa-sorozat szöuli állomásán. A férficsapatnak ugyanez nem sikerült – a magyar kvartettet kizárták az előfutamok során. Az 1000 méteres egyéni számokban Huszár és Heidum bejutott a középdöntőbe.

Női váltónk Kanadától alig-alig lemaradva a második helyen végzett az előfutamban, így a lányok vasárnap a fináléba jutásért koriznak majd Szöulban – könnyű dolguk nem lesz, hiszen az elődöntőben ismét Kanada, továbbá a sportág egyik legerősebb nemzete, Kína, illetve Nagy-Britannia vár Huszár Erikáékra.

A férficsapat az előfutam során a hollandokkal és a dél-koreaiakkal került össze, és a magyar váltót szabálytalanság miatt kizárták.

„Nem akarom nevesíteni, hogy melyik versenyzőnk hibázott, megbeszéltük egymás között az esetet. A baj az volt, hogy olyan előzésbe ment bele a sportoló, amelybe nem kellett volna – ha ott marad a második helyen, az is továbbjutást ért volna. De elkapta a hév, így hibázott. Tanulunk belőle" – mondta Telegdi Attila szövetségi kapitány.

A szöuli vk-verseny szombaton az 500 és 1500 méteres egyéni számokkal folytatódik – mindkét táv középdöntőjében jégre lép Huszár Erika és Darázs Péter, valamint a hosszabbik távon Heidum Bernadett is érdekelt.    

Legfrissebb hírek

Milák Kristóf öt számban nevezett az országos bajnokságra

Úszás
1 perce

Négy meccsen a harmadik győzelmét aratta az Oviedo, van még remény a bennmaradásra

Spanyol labdarúgás
12 perce

Gerecse 50: túrázás legyen, ne sántikálás!

Csupasport
17 perce

A DAC a szünet után felőrölte a Nagymihályt

Minden más foci
50 perce

Ligue 1: Negóék elhoztak egy pontot Nizzából

Francia labdarúgás
56 perce

Fontos pontokat szerzett a Köln, a HSV kiütésével dobogós helyen a Stuttgart

Német labdarúgás
1 órája

A második félidőben hengerelt a City a Chelsea otthonában

Angol labdarúgás
1 órája

Révész Bulcsú háromfrémes hátrányban a sznúker-vb selejtezőjében

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik