Torino 2006: se gödör, se vödör, jól is mentek a magyarok

Vágólapra másolva!
2006.02.17. 14:21
Címkék
A Torinóban zajló Téli Olimpiai Játékokon jól mentek a magyar bobosok az utolsó hivatalos edzésnapon. Az egyik futamban az utolsó előtti, a másikban az utolsó helyen zártak. A kettesbobban ezúttal is Gyulai Márton kormányozott, de a Pintér Bertalan helyett a tartalék, Horváth Gergely volt a tolóember, hogy csapattársa pihenhessen.
A magyar csapat teljesítményét jónak értékelték az érintett versenyzők - különösen mai napi második menetükben mentek jól -, amelyet ezúttal nem nehezítettek trehányságukkal az olasz rendezők.

Csütörtökön a száguldó magyar bob egy gödörrel, majd egy vödörrel küzdött meg a pályán és vesztett: a jármű összetört. Egyelőre még nem javították ki a bobon a sérülés okozta hibákat, így nem is tudtak ma azzal készülni a mieink.

A Gyulai-Pintér egység szerdán és csütörtökön a négy futamból kétszer végzett az utolsó előtti helyen, egyszer utolsóként zártak, míg egyszer a huszonhatodikként értek célba, akkor mind a huszonkilenc bobos egység összemérte magát.

Az éles verseny első két futamát szombaton, a záró kettőt pedig vasárnap rendezik.

A magyar csapat az utolsó, huszonkilencedik helyen kvalifikálta magát az olimpiára, így minden előrelépés tőlük már bravúrszámba menne.

Legfrissebb hírek

Sakk: Rapport Richárd és Lékó Péter is kiesett a világkupán

Egyéb egyéni
31 perce

Klebelsberg Kuno, az első sportminiszter

Népsport
36 perce

Erste Liga: négymeccses eltiltást kapott az UTE játékosa

Jégkorong
1 órája

Mbappé megismételte Puskás Ferenc nyolcmeccses sorozatát a Real Madridban

Spanyol labdarúgás
1 órája

Szijjártó Péter: Öt konzul segíti a magyar szurkolókat Örményországban

Magyar válogatott
1 órája

A La Liga pénzügyi szabályai miatt esett kútba a Getafe tulajdonosváltása – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
1 órája

Sportlövő-vb: a mezőny első felében a mieink a sportpisztoly első napja után

Egyéb egyéni
1 órája

Vb-selejtező: Mocsi, Ötvös és Bárány nem játszik az örmények ellen

Magyar válogatott
2 órája
Ezek is érdekelhetik