A TÉLI OLIMPIA RÉSZLETES MŰSORA
EREDMÉNYEK SPORTÁGANKÉNT
ÉREMTÁBLÁZAT
AMIT AZ MTV KÖZVETÍT
Éremtáblázatok sportáganként
Éremtáblázatok olimpiánként
Összesített éremtáblázat
Délelőtt sikerült bepótolni a tegnapi rosszidő miatt elhalasztott északi összetett csapatverseny ugrásának második sorozatát, délután pedig lezajlott a mindent eldöntő 4x5 km-es futás is, amelynek végén az osztrákok szerezték meg az aranyérmet.

Mario Stecher óriási hátrányt dolgozott le két kilométer alatt

Mario Stecher óriási hátrányt dolgozott le két kilométer alatt
Úgy tűnt, hogy eldőlt a dolog, ám az osztrák Bieler nem így gondolta. A táv első harmadában több mint 10 másodpercet hozott a Torinóban egyéni olimpiai aranyat szerző Hettichhel szemben, ám csak ennyire futotta az erejéből, sőt az erejét jobban beosztó német tovább növelte az előnyt 43 másodpercre.
Az NSO AJÁNLJA:
Az utolsó párban a németek leggyengébb futója Jens Gaiser és az egyik legjobb osztrák, Mario Stecher következett, s utóbbi a résztáv felére be is hozta a hátrányt. Aztán az utolsó emelkedőn el is ment mellette s végül 15 másodperces előnnyel ért célba. A bronzérmet a címvédő finnek nyerték. A harmadik helyről induló oroszok viszont csak utolsók, azaz kilencedikek lettek.
| 1. | Ausztria | 49:52,6 |
| 2. | Németország | +15,3 mp. hátrány |
| 3. | Finnország | +26,8 |
| 4. | Svájc | +1:22,3 |
| 5. | Franciaország | +1:32,0 |
| 6. | Japán | +1:43,4 |
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







