Kigolyózzák-e a Rézgolyók a Nílusi krokodilokat? - az Afrika-kupa csapatainak becenevei

Vágólapra másolva!
2012.02.03. 18:22
Címkék
Az Afrikai Nemzetek Kupája jóval több egyszerű sporteseménynél. Számos ország büszke a hagyományaira, és a becenevekre, amelyet a csapat és a szurkolók büszkén viselnek. Az idei Afrikai Nemzetek Kupáján résztvevő csapatok többségének valamilyen állat szerepel a nevében, többnyire az országra igen jellemző faj. Európára ez szinte egyáltalán nem jellemző, de Afrikában nagyon népszerű. Minden becenévnek története van, amelyet büszkén hagyományoznak tovább a szurkolók. Az állatnevek mellett előfordulnak más, a nép vagy az ország jellegére emlékeztető becenevek is.

Gyakran ugyanaz az állat a kabala, és csak a helyszín vagy a jelleg különbözteti meg őket. Így lehetnek oroszlánok az Atlasz (Marokkó), a szavanna (Szenegál) oroszlánjai, vagy éppen szelídíthetetlenek (Kamerun). Nyilvánvaló, hogy az állatok királyánál jobb szimbólumot keresve sem lehetne találni.

Lássuk most a beceneveket és rövid kis történetüket:

Egy nigeri gazella (Fotó: Action Images)
Egy nigeri gazella (Fotó: Action Images)

Niger – Dámgazellák

A nigeriek az egyik leggyakoribb és legnépszerűbb közép-afrikai állatról vették a becenevüket. Közkeletűen menának nevezik futballcsapatukat, márpedig a mena a hauszák nyelvén gazellát jelent. Ennek az állatnak a nősténye megjelenik az ország címerében is.

Elefántcsontpart – Elefántok

A legnagyobb testű szárazföldi állat egészen a 19. századig nagyon elterjedt volt az ország területén, aztán az elefántcsontért fizetett pénzek miatt alaposan megcsappant a számuk. Ennek ellenére az elefánt igazi nemzeti szimbólum arrafelé.

Botswana – Zebrák

Az Okavongo folyó deltájában, Afrika egyik vadállatokban leginkább bővelkedő élőhelyén rengeteg zebra él. Maga a becenevük (Ezimbizi) zulu nyelven jelent zebrát, és annak az időknek az emlékét idézi, amikor az angol és a búr hódítás előtt a zuluk uralták a területet.

Ott ragyog a fekete csillag (Fotó: Action Images)
Ott ragyog a fekete csillag (Fotó: Action Images)

Ghána – Fekete csillagok

A fekete csillag sárga alapon megtalálható az ország zászlajában is, innen kapta becenevét a ghánai csapat, amely már négyszer nyerte meg az Afrikai Nemzetek Kupáját.

Szudánban a krokodilra esküsznek (Fotó: newswise.com)
Szudánban a krokodilra esküsznek (Fotó: newswise.com)

Szudán – Nílusi krokodilok

A név önmagáért beszél, és mivel Szudánon keresztülfolyik a világ legnagyobb folyója, az ország futballistái is csak a legvérmesebb ragadozóhoz hasonlíthatják magukat...

Ott a csődör a burkinai drukker fején (Fotó: Action Images)
Ott a csődör a burkinai drukker fején (Fotó: Action Images)

Burkina Faso – Csődörök

Valamikor a régi időkben az akkor még Felső-Voltának nevezett országban rengeteg ló volt, és nagy becsben is tartották őket. Akárcsak a futballcsapatot, amely egyszer már megcsípte a negyedik helyet, igaz, akkor ők voltak a rendezők.

Ilyen menőnek gondolják fiaikat a tunéziai drukkerek (Fotó: blogs.msdn.com)
Ilyen menőnek gondolják fiaikat a tunéziai drukkerek (Fotó: blogs.msdn.com)

Tunézia – Karthágói sasok

Adja magát a párhuzam az ókori punokkal, hozzájuk azonban a mai Tunézia arab lakosságának már csak igen-igen kevés köze lehet. Ennek ellenére a hely szelleme hat, és bár Róma legyőzte Karthágót, és virágzó római várost épített a helyére, Hannibálnak és társainak a példája ma is élő, ezért a harcias punok kései utódai büszkén vállalják Karthágói sasok elnevezést.

Zambia – Chipolopolo (Rézgolyók)

A Csipolopolo szó is a szuahéli nyelvből származik, mégpedig a 80-as évekből, a zambiai futball aranykorából. A rézgolyók arra utalnak, hogy annyira gyorsan játszottak, ahogy a golyók cikáznak. Na jó, kicsit erőltetett a párhuzam, de Zambiában biztos tudják, milyen golyókra gondoltak. A rézangyalát neki!

Angola – Fekete antilopok

Ez a hatalmas, fekete szőrű antilopfaj, amelyet magyarul fekete lóantilopnak hívnak, a kipusztulás szélére sodródott Angolában, főleg azért, mert a 27 évig tartó polgárháborúban alaposan megritkították őket. Egészen 1982-ig azt gondolták, hogy kihalt a faj, amikor is sikerült lefényképezni néhány példányt az angolai vadonban. Ennek a fajnak a jellegzetessége, hogy csak a hímeknek van szarvuk, a nőstényeknek nincs. 2006-ban, amikor Angola részt vehetett a világbajnokságon, így nyilatkozott róla André Makanga, a válogatott akkori csapatkapitánya:

„Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy »fekete antilopoknak« neveznek bennünket, hiszen ezek az állatok valódi őslakói az országunknak. Alig kilenc éve ért véget a polgárháború. Most az embereknek vidámságra van szükségük, ezért nagyon örülünk, hogy itt lehetünk."

Marokkó – az Atlasz oroszlánjai

Ahogy az egykor a mai Marokkó területén is élt berber oroszlán utolsó vadon élő példányát 1922-ben, úgy lőtték ki a marokkói futballistákat idén ANK-ról. A csodálatos, állatkertekben itt-ott még tenyésztett oroszlán méltó mintaképe lehet az egyszeres Afrika-bajnoknak. A Berberek gyakorta hívták magukat Atlasz-hegység fiainak, ehhez már csak az oroszlánt kellett hozzáadni, és máris meglett a becenév.

Szenegálban is vannak oroszlánok (Fotó: Action Images)
Szenegálban is vannak oroszlánok (Fotó: Action Images)

Szenegál – Teranga oroszlánjai

Újabb oroszlánok, ezúttal az Atlasz-hegységtől kicsit délre. Ezek már a szavanna oroszlánjai, akik egy második helyet tudnak az eddigi Afrika-kupákról felmutatni, de vitézkedésükre a 2002-es világbajnokságról még biztosan sokan emlékeznek.

Guinea – A nemzet elefántjai

Szuszu nyelven az elefánt Syli, de régen a guineai pénznek is ez volt a neve. Valamikor az ország északkeleti részén rengeteg elefánt kóborolt, így természetes, hogy ez az állat lett az ország és a futballcsapat szimbóluma is.

Egy lelkes Egyenlítői Guinea-i drukker (Fotó: Action Images)
Egy lelkes Egyenlítői Guinea-i drukker (Fotó: Action Images)

Egyenlítői Guinea – A nemzet villámai

Az ország többségét alkotó fang népcsoport nyelvéből származik a becenév, és nyilvánvalóan a csapat földöntúli tudására akarnak utalni. Az egykori, majdnem kétszáz éves spanyol gyarmatosítás emlékeként Spanyolországba származott játékosokkal töltötték fel a keretet – ők pedig villámgyorsan a második fordulóba röptették a csapat.

Líbia – Mediterrán lovagok

Kadhafi uralmának bukása előtt leginkább Zöldeknek nevezeték a líbiai futball büszkeségeit, de az elnökkel együtt a zöld zászló is porba hullott, ezért változott a becenév is. Nem kétséges, sokkal jobban hangzik a lovagok elnevezés, már csak a pályán kell „vitézkedni".

Ha nem is egy szuper sas, de kétségkívül sas... (Fotó: Action Images)
Ha nem is egy szuper sas, de kétségkívül sas... (Fotó: Action Images)

Mali – Sasok

A föld egyik legszegényebb országa Mali, amelyet mi, magyarok talán valamivel jobban ismerünk a többinél, elsősorban a Budapest–Bamako-ralinak köszönhetően. A sivatagtól délre fekvő nyugat-afrikai ország talán legnépszerűbb állata a sas, és a futballcsapat is továbbszállt a következő körbe.

Egy gaboni párduc (Fotó: Action Images)
Egy gaboni párduc (Fotó: Action Images)

Gabon – Fekete párducok

Az egyik társrendező az egyenlítői esőerdők vidékén fekszik, teljesen természetes, hogy egy különleges, bár sajnos kihalófélben lévő ragadozót választottak maguknak a fekete legények, mégpedig a párducot, amelynek fekete változata lenyűgöző macskaféle. A gaboniak eddig nem voltak lenyűgözőek, de a csoportkört meglepetésre pontveszteség nélkül hozták.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik