Elképesztő: haiti nagypapa a világbajnokságon!

Vágólapra másolva!
2011.02.12. 13:17
null
A Hazafi: Jean-Pierre Roy (Fotó: Action Images)
Címkék
Jean-Pierre Roy számára a garmisch-partenkircheni alpesisí-világbajnokság nem a dicsőségről, a kitüntetésekről vagy az érmekről szól.

Roy hazája helyzetére akarja felhívni a figyelmet az előző évi földrengés után.

„Állandóan Haitira gondolok és imádok síelni, szóval miért ne indultam volna a világbajnokságon” – mondta Roy, aki az ország fővárosában, Port-au-Prince-ben született, ám jelenleg Párizsban él.

Nem volt könnyű eljutni addig a pontig, hogy részt tudjon venni haiti színekben a viadalon, tudniillik Haitinak nincs saját hivatalos síszövetsége. Roy kezdeményezésére létrejött Federation Haitienne de Ski (Haiti Síszövetség).

„Az egész szövetség három emberből áll, én vagyok az elnök, és egyben az egyetlen versenyző is” – mutatta be Roy a szövetség felépítését.

Fő célja biztosítani, hogy Haiti maradjon a média figyelmének középpontjában, hogy pénzt tudjon gyűjteni a katasztrófa károsultjainak. Roy lesiklásban és óriásműlesiklásban is elindul, de reálisan kezeli a sportcéljait: „Jól szeretnék teljesíteni. A legfontosabb számomra az, hogy itt lehetek, és képviselhetem a hazámat, nagyon büszke vagyok és melegséggel tölt el, amikor látom a haiti zászlót itt lengedezni, és megtiszteltetés, hogy olyan sí nagyhatalmak élmenőivel versenyezni, mint Olaszország és Ausztria.”

Nyilvánvalóan nem könnyű működésben tartani a világ legkisebb síszövetségét. Különösen szponzorokat szerezni. A Rossignol cég mindenesetre biztosítja a felszerelését az eseményre. Egy rekordot azonban már most megdöntött:

„Én vagyok az első nagypapa, aki valaha elindult egy alpesisí-világbajnokságon” – mondta a kétéves unokájára büszke Roy.
Legfrissebb hírek

Fordulatos mérkőzésen győzte le a magyar női pólóválogatott a görögöket a vizes vb-n

Vizes vb 2025
9 perce

A Puskás Akadémia tehetsége Wolfsburgba szerződött

Német labdarúgás
29 perce

MKSZ-podcast: „Most arattuk le az első gyümölcsöt”

Kézilabda
46 perce

Vívás: Essenben bizonyítana az Amerikában bajnok Domonkos Emese

Utánpótlássport
49 perce

Kékszalag: beérkezett az utolsó hajó, a Kaland

Egyéb egyéni
53 perce

Közleményt adott ki a Kolozsvár ellen megsérült játékosai állapotáról a Paks

Labdarúgó NB I
1 órája

Péni István országos csúcsot lőtt a Masped-kupán

Egyéb egyéni
1 órája

Tiszakécskén áll össze a Barcikát az NB I-be juttató debreceni trió – NB II-es felvezetés, 1. rész

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik