Beckhamék kéthónapos kislánya a világ legbefolyásosabb fiatalja

Vágólapra másolva!
2011.09.12. 18:38
null
Victoria és Harper Seven Beckham a New York-i Divathéten (Fotó: PacificCoastNews)
Címkék
A mindössze kéthónapos Harper Seven Beckham vezeti az InStyle magazin legbefolyásosabb fiataljainak 100-as listáját. Még Lady Gagát és Justin Biebert is megelőzi!

A hír persze, amellett, hogy teljesen debilnek tűnik egy ilyen lista összeállítása, nem teljesen légből kapott. A magazin ugyanis aszerint állította fel a sorrendjét, hogy az elkövetkezendő tíz évben melyik mai 25 éven aluli sztár(ocská)ról írnak, illetve beszélnek majd a legtöbbet. Így pedig már érthető a lap választása: elvégre Harper Seven mégiscsak az elmúlt másfél évtized legnagyobb hír- és marketingértékkel bíró futballistájának és egy egykori popsztárnak a lánya. Mivel a szülők iránt várhatóan még jó ideig nem csökken az érdeklődés, így a 2011. július 10-én született csöppség is állandó reflektorfényben fog felnőni.

Harper Seven már meg is kezdte nyilvános szereplései sorát: a múlt héten anyukájával, Victoriával együtt mutatkozott a New York-i Divathéten.

Az InStyle listáján egyébként két, nem sokkal idősebb csöppség követi a Beckham-kislányt: Gwen Stefani és Gavin Rossdale gyermekei, a kétéves Zuma és az egy évvel idősebb Kingston. Rögtön utánuk pedig Tom Cruise lánya, Surie feszít a listán. Az idősebb korosztály csak távolról figyel: Madonna lánya (Lourdes, 15) 15., Justien Bieber 18., Rihanna 64., míg Lady Gaga éppen csak becsusszant a lista 99. helyére.

Legfrissebb hírek

Sergio Navarro: Öröm volt látni, hogy a játékosok megvalósították a megbeszélt taktikát

Labdarúgó NB I
2 perce

Kós Hubert újra a világ előtt

Vizes vb 2025
30 perce

„Nagyon sok szép állomása volt ennek az útnak” – Molnár Tamás 50 éves     

Vízilabda
46 perce

Marozsán búcsúzott Torontóban

Tenisz
1 órája

Kiváló magyar szereplés a vizes vb szombati úszó előfutamain

Vizes vb 2025
1 órája

Szombati sportműsor: F1-es időmérő a Hungaroringen, úszó-vb Szingapúrban, NB I FTC-meccsel

Birkózás
8 órája

Megtört a jég: Kós Hubert a világ előtt; McLaren-uralom a Hungaroringen

E-újság
8 órája

Családi kör – Kovács Erika jegyzete

Vizes vb 2025
9 órája
Ezek is érdekelhetik