Titkok a Barca öltözőjéből a fogyni vágyó Ronaldo szájából - videó

2012.10.11. 17:17
null
Ronaldo Barca-mezben. Amikor még fiatal volt és bohó (forrás: archív)
Címkék
Spanyolországban nemrég jött ki Lluis Lainz könyve a „Csukott ajtók mögött". Ebben kevéssé ismert sztorikat ír meg a Barcelona FC 113 éves történetéből.

A többség természetesen nem olyan érdekes a bulvárrajongók körében – sajnos. A leginkább az keltette fel az érdeklődésüket, amikor Ronaldo arról mesélt, milyen volt, amikor bajba került az öltözőben.

Az eset akkor történt, amikor a 20 éves Fenomén ebédelni ment a Camp Nouból, de már két hölggyel tért vissza.

„Ronaldo már túl régen bent volt a stadionban, és a biztonsági személyzet elkezdett aggódni. Egyszer aztán a biztonsági őr úgy döntött, megnézi, nem történt-e valami baj Ronaldóval. Alaposan meglepődött, amikor meglátta, hogy hárman szexelnek az egyik kanapén."

Amikor a szerző megkérdezte az akkori klubelnököt, Josep Lluís Nunezt, hogy mit szólt a dologhoz, az elnök megértőnek bizonyult:

„Hiszen egy 20 éves kölyökről beszélünk, aki mindössze szórakozni akart egy kicsit!”

Ronaldo azonban manapság inkább azzal van elfoglalva, hogyan tudna lefogyni, és mint arról már beszámoltunk, egy tévéműsorban szeretne megszabadulni kilóitól. Úgyhogy küzd, ahogy ez az alábbi videón is látszik.

Ronaldo most azért izzad, hogy lefogyjon
Legfrissebb hírek

Norris esőtáncot jár; Russellnek sokat jelentett volna a pole Brazíliában

F1
1 perce

Az ETO ziccert hibázott, a Nyíregyháza vezet a címvédő ellen

Labdarúgó NB I
17 perce

Szongoth gólpasszt adott az OHL-ben, csapata két nap alatt két meccset nyert

Jégkorong
26 perce

Rangadót játszik az Esbjerg ellen a Fradi a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
34 perce

Veszélyben a jégkorong olimpiai szereplése, ha az IIHF nem hajtja végre a CAS döntését

Jégkorong
49 perce

Pigniczki Fanni triplázott a ritmikus gimnasztikázók mesterfokú bajnokságán

Egyéb egyéni
2 órája

Ezt értette Elver családi ok alatt a győri távozásának indoklásában

Kézilabda
2 órája

A balatoni régióban már 1200 km a kitáblázott kerékpáros túraútvonalak hossza

Csupasport
2 órája