Roger Federert halálosan megfenyegették Sanghajban

2012.10.05. 15:32
null
Egy őrült provokációja nem változtat a tényen: Federer szereti Sanghajt, és viszont (Fotó: Action Images)
Címkék
Egy egyelőre ismeretlen kilétű blogger halálosan megfenyegette a jelenleg Sanghajban tartózkodó svájci teniszcsillagot, Roger Federert az egyik kínai portálon.

„Október 6-án meggyilkolom Roger Federert” – fogalmazott a baidu.com internetes oldalon a blogger. A „kék macska több istenhitű vallásalapító '07” néven regisztrált felhasználó a fenyegetés mellett egy számítógéppel átszerkesztett képet is feltöltött, amelyen a lefejezett Federer egy teniszpályán térdel mellette egy baltás hóhérral.

A svájci sportoló a héten érkezett a kelet-kínai metropoliszba, ahol a hét végén kezdődő sanghaji Rolex Masters elnevezésű tornán vesz részt.

A verseny szervezői a kínai sajtónak nyilatkozva úgy fogalmaztak: bár remélik, a blogger nem megy tovább a szóbeli fenyegetésnél, minden lehetséges óvintézkedést megtesznek. Az esetről értesítették a helyi rendőrséget és az érintett kormányzati hivatalokat, megerősítették Federer és családja, valamint a többi játékos védelmét.

A tavalyi sanghaji tornát sérülés miatt kihagyta Federer, aki korábban így nyilatkozott: „fantasztikus lesz Sanghajba visszatérni, nagyon szeretem a várost és a rajongókat is”.

Federer a vasárnap kezdődő verseny egyik legnagyobb sztárja a szerb Novak Djokovics és az amerikai Andy Murray mellett.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Szongoth gólpasszt adott az OHL-ben, csapata két nap alatt két meccset nyert

Jégkorong
4 perce

Rangadót játszik az Esbjerg ellen a Fradi a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
12 perce

Az első félóra után sincs gól a Nyíregyháza–ETO-n

Labdarúgó NB I
13 perce

Veszélyben a jégkorong olimpiai szereplése, ha az IIHF nem hajtja végre a CAS döntését

Jégkorong
27 perce

Pigniczki Fanni triplázott a ritmikus gimnasztikázók mesterfokú bajnokságán

Egyéb egyéni
1 órája

Ezt értette Elver családi ok alatt a győri távozásának indoklásában

Kézilabda
2 órája

A balatoni régióban már 1200 km a kitáblázott kerékpáros túraútvonalak hossza

Csupasport
2 órája

Már nem Supka Attila a Kisvárda vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 órája