Rablói videón fenyegették meg Amir Khant

2012.10.12. 13:42
null
(Forrás: The Sun)
Címkék
Mint arról korábban a Sportszelep is beszámolt, Amir Khan kisváltósúlyú világbajnok bokszolót és öccsét Birminghamben egy buliból hazafelé menet megtámadta hat ismeretlen férfi, akiknek a testvérpár 100 ezer fontos Range Rover típusú autójára fájt a foguk.

Az üggyel kapcsolatban megjelent beszámolók szerint a rablók nem jártak szerencsével, a nagy zsákmány elúszott, ráadásul (mind a hatan) csúnyán helyben is lettek hagyva a két bokszoló négy öklének köszönhetően. Pár nappal később azonban új fordulatot vett a történet. Az egyik támadó videón üzent a Amirnak: cáfolta a médiában az ügy kapcsán megjelent híreket, hazugnak, csalónak és gyávának nevezte Khant, veréssel fenyegette meg. Tette mindezt a leglátogatottabb videómegosztó oldalon.

A felvételen szereplő maszkos férfi által elmondottak egy másik megvilágításba helyezik a történetet: szerinte Amir is kapott rendesen az összecsapás során, a támadók a Range Rover oldalsó szélvédőjét is betörték, ráadásul egy-egy kocsi kulcsot, táskát és pénztárcát is elloptak. A fenyegetőző férfi mindezt bizonyítja is a videón, miközben megállás nélkül szidalmazza Amir Khant, illetve azzal fenyegeti, minden alkalommal összeverik, ha beteszi a lábát Birminghambe.

„ÖSSZE FOGUNK TÖRNI, AMIR!“

A The Sun angol bulvárlapnak egy a bokszolóhoz közeli forrás elmondta: „Amir óvatos a videó megtekintése óta, de az ügyvédeire bízza az ügy megoldását, szleng-karatéba nincs kedve kiállni senki ellen.“

Legfrissebb hírek

Érdi Mária Eb-éremért megy az Adriára

Egyéb egyéni
1 perce

Sallaiék győzelme után kirúgták a Fenerbahce vezetőedzőjét

Minden más foci
19 perce

Gyász: autóbalesetben életét vesztette a fiatal pécsi kosárlabdázó

Kosárlabda
19 perce

Meg lehet állítani a Bayern támadósorát, vagy az Arsenal szögleteit? – a BL-elődöntős csapatok legnagyobb erősségei és gyengeségei

Bajnokok Ligája
20 perce

Allyson Felix 40 évesen a visszatérésre készül, célja a Los Angeles-i olimpia

Atlétika
25 perce

Aranyéremmel búcsúzna az Atléticótól Antoine Griezmann

Bajnokok Ligája
47 perce

Tizenegy Eb-ezüstérmes kapott helyet a női vízilabda-válogatott vk-keretében

Vízilabda
1 órája

Londonban a dicső múlt találkozik a jövő csapatával – kezdődik az asztalitenisz-vb

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik