Pep Guardiola felkészült a New York-i hurrikánra

2012.10.29. 18:08
null
„Apa mindent elintéz. Mourinho bácsit is legyőzte.” (Fotó: Zimbio)
Címkék
A Barcelona korábbi sikeredzője nem várja ölbe tett kézzel a Sady nevű szupervihart. Tartós kaját és elemlámpákat vett a családnak.

Pep Guardiola azért (is) tudott gyakorlatilag mindent megnyerni a Barcelona futballcsapatával, mert mindig jól felkészült az ellenfelekből. Most sem tesz másként: a New York városát (ahol a katalán mester éppen pihenéssel próbálja tölteni egy éves önként vállalt száműzetését) fenyegető Sandy hurrikán érkezésének hírére pénzt és időt nem spórolva vásárolt be az ilyen alkalmakra nélkülözhetetlen holmikból.

Amerikai és spanyol lapok beszámolói szerint nem átallott közel egy órát sorban állni egy szupermarketben. Tartós élelmiszert vett, meg persze elemlámpát, elemeket a várható áramszünetre számítva – számolt be Antoní Bassas, a spanyol TV3 csatorna kiküldött tudósítója.

A hurrikán miatt kilenc keleti parti államban, valamint Washington DC-ben is rendkívüli állapotot vezettek be. New York polgármestere, Michael Bloomberg elmondása szerint várhatóan 375 ezer lakost kell kitelepíteni. Bezártak az iskolák, és helyi idő szerint 19 órakor leáll a város tömegközlekedése is.

De Guardiola biztos, hogy erre is fel van készülve!

Legfrissebb hírek

Hosszú kényszerszünet után folytatódott a DVSC–Újpest meccs

Labdarúgó NB I
2 perce

A Palace kihagyta a helyzeteit, a Pool Szoboszlai gólpassza után vezetést szerzett – percről percre

Angol labdarúgás
8 perce

Az Esbjerg elleni csoportrangadón lett oda a Fradi hibátlan mérlege a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
12 perce

Döntetlent játszott Nyíregyházán, nem előzte vissza a Puskás Akadémiát az ETO FC

Labdarúgó NB I
41 perce

Neuer hónapokra kidőlt, Kompany heteken belül visszatérhet a Bayernhez

Német labdarúgás
45 perce

NB II: MÁR A CSÁKVÁR VEZET

Labdarúgó NB II
1 órája

Serie A: döntetlen az égszínkék csapatok rangadóján, továbbra is élen a Lazio

Olasz labdarúgás
1 órája

Norris esőtáncot jár; Russellnek sokat jelentett volna a pole Brazíliában

F1
1 órája