Ezrével viszik a Colts-edző gyógyulását támogató pólókat

2012.10.09. 19:23
null
Példás összefogás egy nagyszerű edzőért (Forrás: indystar.com)
Címkék
Chuck Paganónál, az Indianapolis Colts vezetőedzőjénél leukémiát állapítottak meg. Csapata a pályán, a szurkolók pedig az ajándékboltban tesznek ki magukért.

Az előzetesen jóformán teljesen esélytelennek tartott Colts vasárnap óriási csatában 3–21-ről fordítva győzte le az előzetesen – számukra – verhetetlennek tartott Green Bay Packerst. A győzelem értékét növelte, hogy a pálya mellett nem állhatott ott Chuck Pagano, miután leukémiát állapítottak meg nála, és haladéktalanul megkezdték a kezelését.

Míg a mester játékosai a pályán, addig a szurkolók az ajándékboltban tettek, tesznek ki magukért: a 3000 darab kék színű, és 20 dollárba (kb. 4400 Ft) kerülő, az edzővel való szolidaritást kifejező „i am CHUCKSTRONG" feliratú trikók jóformán egyetlen nap alatt elfogytak. A kereslet pedig olyan mértékű, hogy a pólókat gyártó cég újabb 5000 darab elkészítését tervezi. Ráadásul nem csak a Colts drukkereire számíthatnak: a vasárnapi mérkőzésen a Packers játékosai egy zöld-fehér változatot viseltek, és várhatóan a következő két ellenfél, a New York Jets és a Cleveland Browns játékosaira és drukkereire is számíthatnak.

Az összefogás egyébként már a mérkőzés előtt is példás volt: a játékosok a jókívánságukat közvetítő pólót viseltek, és mindenki arról beszélt, hogy nem hagyhatják cserben Paganót. Aki egyébként a betegágyán is egész héten a Packs elleni meccsre készült, edzésvideókat elemzett, a taktikán agyalt. Az orvosaitól pedig kapott két órát, ami alatt közvetlen segítőjével, Bruce Ariansszal tökéletesre csiszolta a taktikát.

Aminek a megvalósítása aztán a csapatra várt, és 3–21-nél úgy nézett ki, hogy már a csoda sem segít. Sőt, még négy perccel a vége előtt 27–22-re vezettek a vendégek, azonban az újonc irányító, Andrew Luck elvezette az övéit az end zone-ig, utolsó átadását pedig a Pagano által 15 évvel korábban, az egyetemi bajnokságban felfedezett Reggie Wayne váltotta hat pontra.

És még az utolsó másodpercekre is maradt egy csodaszámba menő esemény: a Packers rúgójának, Mason Crosbynak a gólba tartó labdáját (ha sikerrel jár, eggyel nyer a Packers) a kapu előtt egyszer csak arrébb fújta a szél. A fedett Lucas Oil stadionban...

Chuck Pagano (fehér pólóban) munkában az oldalvonal mellett (Fotó: Action Images)
Chuck Pagano (fehér pólóban) munkában az oldalvonal mellett (Fotó: Action Images)

Természetesen a bevétel egésze jótékony célra megy: az Indianapolis University Simon Cancer Center, azaz a helyi egyetem rákkutató központjának számlájára kerül.

Legfrissebb hírek

Az ETO ziccert hibázott, a Nyíregyháza vezet a címvédő ellen

Labdarúgó NB I
7 perce

Szongoth gólpasszt adott az OHL-ben, csapata két nap alatt két meccset nyert

Jégkorong
16 perce

Rangadót játszik az Esbjerg ellen a Fradi a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
24 perce

Veszélyben a jégkorong olimpiai szereplése, ha az IIHF nem hajtja végre a CAS döntését

Jégkorong
39 perce

Pigniczki Fanni triplázott a ritmikus gimnasztikázók mesterfokú bajnokságán

Egyéb egyéni
1 órája

Ezt értette Elver családi ok alatt a győri távozásának indoklásában

Kézilabda
2 órája

A balatoni régióban már 1200 km a kitáblázott kerékpáros túraútvonalak hossza

Csupasport
2 órája

Már nem Supka Attila a Kisvárda vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 órája