Nézze meg Shakira és Piqué új házát - képek

2012.08.26. 16:30
Címkék
A jól ismert sztárpár új házat vásárolt Barcelona közelében. A kolumbiai énekes és a katalán futballista nemrégiben megerősítette, hogy Shakira Spanyolországba költözik, mert itt képzeli el az életét a jövőben.

Shakira az utóbbi időben David Meca úszó házát vette ki Barcelonában, most azonban, hosszú hónapok szorgos keresgélése után, megtalálták álmaik otthonát Esplugues de Llobregat kisvárosban. Azért is kiváló ez a hely a párnak, mert az új ház mindössze 5 km-re fekszik a Camp Noutól és az edzőközponttól.

A nyár elején megvett ház egy több mint 1000 négyzetméteres telken fekszik, amelyből 700 be is van építve. A házon kívül megszereztek még egy hasonló nagyságú szomszédos telket úszómedencével és egy használaton kívüli házzal is. Ez lehetővé teheti nekik a ház esetleges kibővítését, márpedig a párnál sokat nyomott a latban ez a tényező, hiszen sok helyre van szükségük.

A házban többek között kandallós ebédlő, öt hálószoba, öt fürdőszoba található A garázsban négy autó is elfér. Természetesen a házból eléjük táruló látvány sem volt közömbös, hiszen ebből a fészekből kiváló panoráma tárul az ember szeme elé, például látszik Katalónia második legnagyobb folyójának, a Llobregatnak a torkolata is.

A ház másik vonzereje az is, hogy a környéken több barátja is él Piquének és Shakirának, így nem kell messzire menniük egy kis vendégeskedéshez. A spanyol ellahoy.es képei után már olvasóinknak sem kell bejelentkezniük Shakiráékhoz egy kis lakásnézőbe...

 

 

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Bondár Anna a nyolc közé jutásért játszik Madridban

Tenisz
20 perce

Egy pont előnye maradt az ETO-nak; három idény után újra NB I-es a Vasas

E-újság
25 perce

Egy fénykép játékkockái – Kő András publicisztikája

Labdarúgó NB I
1 órája

Az emberi tényező – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

La Liga: a Celta legyőzésével közeledik a bronzéremhez a Villarreal

Spanyol labdarúgás
1 órája

Ökölvívás: Kuhta Vladiszlava és Szira Zsófia is vk-ezüstérmes

Ökölvívás
1 órája

A Milan ellen megszakadt a Juventus győzelmi sorozata

Olasz labdarúgás
1 órája

Ligue 1: Negóék nyolcgólos döntetlent játszottak a Metzcel

Francia labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik