100 000 km a világ körül ultrakönnyű repülővel

2012.01.13. 14:25
null
Matevz Lenarcic és a Virus-SW914-es
Címkék
A Föld védelmére irányítva a figyelmet ultrakönnyű repülőgéppel világ körüli útra indult Matevz Lenarcic 53 éves szlovén biológus, aki három hónap alatt akarja megtenni a mintegy 100 ezer kilométeres távot.


A ljubljanai nemzetközi repülőtérről startolt, Marokkó felé vette az irányt, majd Szenegál következik, és az Atlanti óceán átszelésével érkezik az amerikai kontinens fölé.

Előtte a szlovén hírügynökségnek azt mondta, az a célja, hogy minél kevesebb üzemanyaggal tegye meg az utat. Hét kontinens, három óceán és 120 nemzeti park felett fog elrepülni, de érinti az Antarktiszt, amelynek nagyon örül, mert arra még nem járt, és a Mont Everestet is, amelyet már megmászott. Azt üzente mindenkinek, hogy „egyetlen bolygónk van, és ha tönkretesszük, nemcsak magunknak okozunk károkat, hanem utódainknak is.” Világ körüli repülésének szervezője a GreenLight WorldFlight nevű környezetvédő szervezet.

Lenarcic fotográfus, pilóta és hegymászó is, aki kedveli a kihívásokat. Tapasztalt repülős, 2004-ben sikeresen körberepülte már a Földet elsőként a világon a Pipistrel szlovén cég Sinus 912-es típusú, ugyancsak könnyű gépével.

Most a repülőgépgyártó Virus-SW914-es típusával repül. A jármű 290 kilogramm súlyú, óránkénti maximális sebessége 300 kilométer, és általában 9 ezer méter magasságban lehet vele repülni, mínusz és plusz 50 fok közötti hőmérséklet ingadozásokat is kibír.

A Pipistrel cég ezeknek az ultrakönnyű gépeknek a gyártására szakosodott és 2011-ben a NASA, az amerikai űrkutatási hivatal az ökorepülőgép kategóriában a Virus-SW914-es típust első díjjal jutalmazta, mert a gép egy 320 kilométeres távot kevesebb mint két óra alatt tett meg és mindössze 3.79 liter üzemanyagot fogyasztott.

MTI

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Rothermel Ádám kétszeres magyar bajnok, olimpiai ezüstérmes labdarúgó

Labdarúgó NB I
7 perce

Öt évre kitiltották az európai stadionokból a Mussolini-pólót viselő ferencvárosi ultrát

Európa-liga
10 perce

Három pontot szerzett Kisvárdán, és a tabella élére állt a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
32 perce

La Liga: Valencia–Real Madrid

Spanyol labdarúgás
35 perce

Kiss-Gebora Flóra bronzérmes a short track junior-világkupán

Utánpótlássport
36 perce

Liam Delap duplázott, a Forest végig vezetve tört borsot a City orra alá

Angol labdarúgás
40 perce

Bundesliga: nem hibázott a Bayern és a Dortmund, a Leipzig ötössel ünnepelte a jubiláló Willi Orbánt

Német labdarúgás
54 perce

Varázslatos est Dunaszerdahelyen, nyert a DAC a Kassa ellen

Minden más foci
59 perce