Federert hajnali négykor ébresztette kislánya a döntő előtt

2011.11.16. 12:03
null
Súlyos és ormótlan. A könnyed és elegáns Federer azonban a díjjal is elbánt (forrás: yahoo.sports.com)
Címkék
Roger Federer tudja, hogy jobban jár, ha teljesíti kétéves kislánya kívánságát, még akkor is, ha hajnali négy óra van, és másnap döntőt játszik.

Legutóbb Párizsban gyűjtött be újabb tornagyőzelmet a svájciak ásza. Ekkor mesélte el, hogy a döntő előtti hajnalon felkeltette őket az egyik kislányuk. Roger azonban nem küldte vissza őt az ágyba.

„Idén már sokszor előfordult, hogy felébresztett az éjszaka, de nem a döntők előtt. Most abban reménykedtem, hogy minden rendben lesz éjszaka, de nem így történt. Beszaladtunk a feleségemmel a szobába, a kislányom pedig arra kért minket, hadd aludjon velünk az ágyunkban.« Csak annyit mondtam neki, hogy legyen. Nem kérdeztem semmit, belementem. Nem fogok leállni vele vitatkozni hajnali négykor...”

Ennyi idő is elég volt azonban ahhoz, hogy kipihenje magát, hiszen simán győzött Jo-Wilfried Tsonga ellen. Ehhez képest sokkal nehezebb volt fölemelnie a képen látható, meglehetősen súlyos trófeát.

„Alig tudtam kinyomni. Van már otthon két vagy három hasonló, irgalmatlanul nehéz díjam. Ez például acélból van, úgyhogy igen jó erőben vagyok" – mondta nevetve a svájci teniszező.

Legfrissebb hírek

Schreiber szabálytalan sprintje miatt Brand az aranyérmes a terepkerékpáros Eb-n

Kerékpár
3 perce

NB I: öngóllal növelte előnyét a Kispest az MTK ellen

Labdarúgó NB I
4 perce

Mitykó Veronika 26. lett a súlyemelő vb-n

Egyéb egyéni
13 perce

NB III: az Ózd és a Cigánd sem tudott nyerni idegenben

Labdarúgó NB II
17 perce

Férfi kosár NB I: az újonc Fót megszerezte negyedik győzelmét is

Kosárlabda
23 perce

Nehezen nyert a Ferencváros, de vezeti a női labdarúgó NB I tabelláját

Labdarúgó NB I
30 perce

Málagában szerezte meg első idegenbeli győzelmét a Racing Santander

Spanyol labdarúgás
36 perce

A Videoton veszélyesebb, de szervezett a BVSC is

Labdarúgó NB II
37 perce