Twitter-bejegyzés okozhatja Denilson vesztét

2011.10.06. 11:31
null
Denílsonnak most éppen Ronaldinho a legkisebb gondja (Fotó: Action Images)
Címkék
Az Arsenaltól a Sao Paulónak kölcsönbe adott brazil középpályás csúnyán összerúgta a port átmeneti munkáltatója új drukkereivel. A szurkolók el akarják érni, hogy soha több ne léphessen pályára a klub mezében.

Az Arsene Wenger szerint „igazi győztes" brazil középpályást a francia tréner azért engedte haza, hogy szerezzen némi sikerélményt, az Arsenalnál ugyanis erre nem sok módja volt: négy londoni szezonja során semmit nem nyert a klub.

Így került a 23 éves középpályás az FC Sao Paulóhoz, ahol nagyon szeretett volna bizonyítani. Talán jobban is a kelleténél, és ennek a számlájára írhatjuk, hogy első három mérkőzésén kétszer is piros lapot kapott.

A szurkolók már ettől is kibuktak, meg attól is, hogy a csapat nem vezeti a bajnokságot, csak harmadik 4 pontra az éllovas Vasco da Gamatól. A drukkerek így, a játékosok mellett, megtalálták Adilson Batista edzőt is. Erre volt bátor Denílson azt írni a Twitter oldalán, hogy ez a viselkedés „nagyon, nagyon elszomorító".

Ez az ártalmatlan megjegyzés persze csak olaj volt a tűzre: a drukkerek szerint Denílson egyébként is csak fél szívvel játszik, éppen ezért megpróbálják kizsarolni a klubvezetésből, hogy a játékos ne húzhassa többé magára az FCSP mezét.

Brazíliában a drukkerek kezében komoly hatalom (ha nem éppen valamilyen szúró vagy vágó fegyver) van, talán ezért is visszakozott gyorsan Denílson. Mint írta: a drukkereknek joguk van nem tetszésüket kifejezni, de azt tudniuk kell, hogy ők (mármint a focisták) mindig győzni akarnak a pályán, az más kérdés, hogy ez nem sikerülhet minden alkalommal.

Legfrissebb hírek

Aranyláz a Mecsekalján – Pucz Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
9 perce

Fő a jókedv! – Malonyai Péter jegyzete

Minden más foci
9 perce

Vasárnapi sportműsor: Paks–FTC, DVSC–PAFC, Vasas–ETO FC, vízilabda-vk-döntő a görögök ellen

Minden más foci
21 perce

Jacobacci: Együtt tudunk élni ezzel az eredménnyel, a játékkal pedig kifejezetten elégedettek lehetünk

Labdarúgó NB I
31 perce

A PSG után a Real Madrid is megegyezett Yan Diomandéval, már csak a Leipziggel kell dűlőre jutni – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
1 órája

Pontmentéssel tért vissza a Honvéd – Baki a 88. percben egyenlített

Labdarúgó NB I
1 órája

Atlétika: megdőlt a 100 méter 41 éve fennálló U20-as országos csúcsa

Atlétika
1 órája

„Gumi helyett az autó kopik” – Verstappen már túl van a kétségbeesésen

F1
2 órája