Victoria szerint a 4. Beckham-csemete is fiú lesz

2011.02.01. 13:46
null
Újabb fiúval bővül a Beckham-klán? (Fotó: hotmommagossip.com)
Címkék
A jelek szerint David és Victoria Beckham negyedik gyereke is kisfiú lesz. Legalábbis a korábbi énekesnő, jelenleg divattervező Victoria így hiszi.

A nagyjából négy hónapos terhes Victoria úgy véli, az, hogy alacsonyan fekszik a gyerek, azt jelzi, hogy ismét fiú lesz. Számos hiedelem kapcsolódik ehhez, valamint a korábbi énekesnőnél a hírek szerint a pici már a terhesség korai fázisában elkezdett rugdosódni, amely a hiedelmek szerint ismét csak újabb fiú érkezésére utal.

David és Victoria Beckhamnek korábban már született három gyereke, a legidősebb Brooklyn 11, Romeo 8, Cruz pedig öt éves.

Victoria elmondása szerint nem érdekli, hogy milyen nemű lesz a poronty, ugyanakkor az ismerősök szerint nagyon szeretett volna egy kislányt a három fiú mellé.

A legfontosabbnak azonban azt tartják (természetesen), hogy a kicsi egészséges legyen. Van még egy olyan mítosz is, mely szerint, ha az apuka nem szed fel súlyt magára a terhesség során (hogy ennek mi köze, hozzá, azt ők tudják…), akkor fiúgyerek születik. Mindenesetre a jelenleg a Tottenhamnél edződő Daviden továbbra sem látszik felesleg…
Legfrissebb hírek

Amorim: A Ferencváros hozzászokott a győzelemhez

Európa-liga
19 perce

Megszületett Leclerc első gyermeke – nem ül autóba a brazíliai nyitó edzésen

F1
1 órája

Udvardyék a nyolc között párosban a csennai tenisztornán

Tenisz
1 órája

Az IIHF aggódik a CAS ítélete miatt, továbbra sem engedné vissza az oroszokat

Jégkorong
1 órája

Szerdán Real Madrid, hétvégén maratoni Athénban

Bajnokok Ligája
1 órája

Szombaton megemlékezést tartanak az elhunyt Tenerife-futballista tiszteletére

Spanyol labdarúgás
1 órája

Kinevezték Paulo Fonsecát a Sporting új edzőjének

Bajnokok Ligája
1 órája

U21: új csapat épül, elöl két Kováccsal – Németh Antal keretet hirdetett

Magyar válogatott
1 órája